Harsányi László: Zsidó művészek a viharban 7. rész – Örkényi Strasser István
1939-ben, az első
két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési
Egyesület) a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben a fellépési lehetőségeiktől,
kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben
a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész,
táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.
E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül. A válogatás vállaltan szubjektív lesz, de talán idővel kialakul benne valamilyen rendszer.
Örkényi Strasser István, a
tragikus véget ért kitűnő szobrász 1911. február 6-án született Szentesen.
„Rólam már kölyökkoromban
azt mondták a szomszédok, hogy elveszett ember leszek… Ezt a feltevésüket arra
alapították, hogy sárból, agyagból szobrokat gyúrtam, téglákat faragtam” – vallott
a Ritter Aladár által készített interjúban, amely a Képes Családi Lapokban
jelent meg 1942-ben.
Tehetsége ezen túlmenően
is korán megmutatkozott, a várostól kapott ösztöndíj segítségével végezte el
1932–1933-ban a budapesti Képzőművészeti Főiskolát.
1935-től állította ki
a Műcsarnokban. 1935-ben és 1937-ben a Szinyei Társaság Tavaszi Szalonján
kitüntető elismerést nyert. 1941-ben elnyerte a Wolfner Gyula-díjat. Tagja volt
a Képzőművészek Új Társaságának, műveivel szerepelt kiállításaikon a Nemzeti
Szalonban. Közvetlenül a második világháború kitörése előtt arról ábrándozott, hogy Párizsba utazik. Meghívást kapott Amerikába. Monumentális tervekről álmodozott; többek között arról, hogy felkeresi a Szentföldet és Hóreb hegyébe vési Mózes szobrát, „hogy az idők végtelenségéig hirdesse a tíz igét”. Az 1940-es években a megrendelésre
készített szobrai honoráriumából szabadiskolát nyitott – Bernáth Auréllal
közösen – ahol olyan fiatal zsidó művészek tanultak, akik a zsidótörvények
miatt nem látogathatták a Képzőművészeti Főiskolát. 1940-ben megnyerte az OMZSA
(Országos Magyar Zsidó Segítő Akció) pályázatát és megalkotta a segítő-akció
emlékérmét.
1941-től
több alkalommal behívták munkaszolgálatra. Műveivel
– amelyeknek egy része megmaradt és a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár
gyűjteményében megtalálható – a távolléte ellenére részt vett az OMIKE Művészakció
valamennyi, 1939 és 1944 közötti képzőművészeti kiállításán.
A
101/322. tábori munkaszolgálatos század tagjaként a németek 1944. október
11-én, Kiskunhalason agyonlőtték.
1947-ben
a budapesti Fókusz Galériában Jándi Dávid festőművésszel közösen
emlékkiállítást rendeztek műveiből. Így elemezte a látottakat a Népszava
beszámolója: „Stílusformái változatosan alkalmazkodtak témájához (…) Egyik az
emberi szenvedés megszólaltatása volt (…) Itt a nyugtalanság barokkos és
gótikus elemeket keresett. Másik iránya a zárt, szerves konstrukció, roppant
energiákat tudott felhalmozni súlyos és mégis érzelmesen kifejező tömegekben.”
Munkácsi Ernő, a Magyar Zsidó Múzeum akkor volt igazgatója 1938 októberében, a „Múlt és Jövő”-ben elsőként írt cikket Örkényi Strasser szobrairól. A dicsérő szavak után a következő gondolatokkal zárta ismertetését:
„Lehetséges-e, hogy Strasser István népét visszakergessék a gettóba?! Lehetséges-e, hogy megakasszák azt a fejlődést, azt a magyar fejlődést , amely ilyen művészt bontakoztatott ki? Mégis csak a XX. században vagyunk! S nekünk magunknak kell tudni, hogy csak akkor őrizhetjük meg szellemi integritásunkat, ha az újra tornyosuló nehéz viszonyok között is biztosítani tudjuk az utolsó 150 év eredményeit, ebben a vonatkozásban azt, hogy kultúra nincs művészet nélkül. Hogy tisztelni, élvezni és gyakorolni tudjuk a művészetet.”
A Goldmark-terem épületének homlokzata
Képek: Portré, Mózes, Mendel Jakab érem: Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár
