Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (80. rész) – Vadász Endre

1939-ben, az első
két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési
Egyesület) – a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a
fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára
létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március
19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott
lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon
időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító
szereplők közül.

1922 júniusában
számolt be az Egyenlőség, hogy az OMIKE ifjú zsidó művészei grafikai kiállítást
rendeztek. A „nagy reményekre jogosító fiatal művészek” között volt Vadász
Endre is.

Szegedi polgári
családban született, és már tizenhét éves korában karikatúraalbumot rajzolt. A
szegedi reálgimnáziumban érettségizett, majd 1918-19-ben Heller Ödönnél, a
szegedi képzőművészeti szabadiskolában tanult. Később Fényes Adolfhoz, majd a
Képzőművészeti Főiskolán Glatz Oszkárhoz járt. Mesterei voltak még Zádor István
és Olgyai Viktor. 1923-ban fényképészként szerzett bizonyítványt.

Fiatal művészként
évről évre részt vett csoportos kiállításokon, szerepének sajtóvisszhangja jó
darabig visszafogott volt. „Derék művésznek ígérkezik” – írta 1924 decemberében
a Szózat, „Vadász Endre idegen hatásokkal vívódó tehetségétől még sokat várunk”
– jósolta 1925 márciusában Az Újság.

1926-27 nyarán,
Mohácson vezetett főiskolai tábort, ahol is nagy hatással volt rá a színes
mohácsi népviselet és a dunai táj. Itt ismerkedett meg Valentin Györgyivel,
akit 1928-ban feleségül vett. Debrecenbe költöztek, ahol az Izraelita Gimnázium
rajztanára lett.

A húszas években,
Olaszországban, majd 1929-ben a Nemes Marcell-féle utazási ösztöndíjjal
Párizsban tett tanulmányutat. Metszetei egyre népszerűbekké váltak. 1929-ben a
barcelonai világkiállításon I. díjat nyert, valamint többször nyerte el a
Szinyei Társaság grafikai díját, közöttük 1931-ben a legrangosabb grafikai
kitüntetést, a Zichy-díjat.

1933 és 1935
között Nagybányán festett. Gyakori résztvevője volt a Munkácsy-céh, a Szinyei
Merse Pál Társaság, az Ernst Múzeum kiállításainak, de részt vett a velencei
biennálékon, a Magyar Rézkarcoló Művészek Egyesülete európai és amerikai
csoporttárlatain Oslotól Chicagoig, Londontól Clevelandig. Egyre többféle
technika avatott mesterévé vált, voltak olaj- és temperaképei, akvarelljei,
finom vonalú rézkarcai. Számos ex librist is alkotott.

1936-ban költöztek
Budapestre. Ebben szerepe lehetett a Tamás Galéria ösztönzésének is, amely
galériával ezt követően szoros kapcsolatot alakított ki. Továbbra is számos
kiállításon vett részt és sok díjat is nyert. 1937-ben Elek Artúr a Magyar
Művészetben jelentetett meg elemző tanulmányt „Az újabb magyar grafikai
művészet” címmel, amiben magasra értékelte Vadász Endre művészetét. Több
önálló albuma jelent meg. 1939-ben egy belgiumi kiállítása nagy sikert aratott.

Sz. Kürti Katalin,
aki talán a legtöbbet tette Vadász életművének feldolgozásában – egyik,
1978-ban írt tanulmányában (Vadász Endre /1901-1944/ kisgrafikái) – így
összegezte ezen évtizedét: „… bátran mondhatjuk, hogy sikeres, ismert és
elismert művész volt”.

Az OMIKE
Művészakció hat képzőművészeti kiállításainak mindegyikén, 1939 és 1944 között
ott voltak alkotásai, rézkarcok és temperák egyaránt.

A művész életének
tragikus végéről így írt Sz. Kürti Katalin, a már említett tanulmányában:

„A kezdődő, majd
egyre fokozódó zsidóüldözés egyre félénkebbé tette Vadászt és feleségét is, aki
pedig határozottabb és jó gyakorlati érzékű volt. Férjét hihetetlen
gyöngédséggel vette körül, biztosította a munkájához szükséges feltételeket,
építette kapcsolatait. Amilyen biztonsággal állt Vadász mellett házasságuk
tizenhat éve alatt, olyan egyértelműen követte a halálba is. Amikor 1943-ban
Szajolba, munkatáborba vitték Vadász Endrét, már megegyeztek: ha valamelyikőjük
nem bírná a tábort, a gettót, a másik is követi. A vég 1944 júniusában
következett be: ekkor Vadász már Gödöllőn volt, Gyöngyinek gettóba kellett
volna mennie. Egymásnak üzenve, egymástól távol lettek öngyilkosok mindketten
1944. június elején.”

Képek

1.) Önarckép,
budapestaukcio.hu
2.) Képfelirat: Nagybányán az idén is előkelő magyar és külföldi festőkolónia dolgozik. A
magyar festőkolónia tagjai: Vadász Endre, Benjámin Hermann, Torma János, Torma
Jánosné és Perlrott Csaba. (Fotó Gerson, Nagybánya) Színházi Élet 1933. 43
3.) Halpiac (Halpiac
Baján), Nagy István Képtár, Baja
4.) Ucca (Budai
utcácska), Magyar Képzőművészeti Egyetem
5.) Francia kisváros,
Virág Judit Galéria aukció

---

[qbg-related-posts post-type="post"]

---