Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (85. rész) – Goldman György

1939-ben, az első
két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési
Egyesület) – a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a
fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára
létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március
19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott
lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.

„Bizonyos, hogy a látszat szerint a mai kor művésze – a piszkos anyagiaktól eltekintve – azt csinálhat, amit akar. Még éhen is halhat, de művészetének szabadságát mi sem befolyásolja. Az anyagi tényezők döntő jelentőségét mindenki könnyen megérti. Az sem vitás, hogy az irányított, fémjelzés, kamara vagy kataszter felállítása nagy tehetségeket tilthat el a művészet gyakorlásától. Komolyabb azonban a belső erők hatása: a nevelés, az ízlés, a megszokás, a konvenciók, az iskolák, a jelen szent konzerválása érdekében meghamisított múltunk. Az igazi művészet: a szellem lázadása, a körénk emelt falak ledöntése.”

Ezek a ma is érvényes gondolatok a Népszava 1942. május 17-i számában jelentek meg, a „Művészet és Szabadság” című összeállításban. Aki, a más megszólított képzőművészek között ezeket a mondatokat írta, Goldman György szobrászművész volt.

Goldman (máshol: Goldmann) György 1904-ben született
Vecsésen. Kőfaragósegédből lett 1924-ben Kisfaludi Strobl Zsigmond növendéke a
Képzőművészeti Főiskolán. Ennek részbeni elvégzése után Párizsba ment. Ottani
sikeréről így számolt be az Esti Kurír
1928 májusában:

„Párizsból jelentik: Goldman György fiatal magyar
szobrászművész tanulmányfejéről, amelyet a Tavaszi Szalonban állított ki,
szokatlan melegséggel emlékezik meg a párizsi kritika.”

Mivel nagyobb önállóságra vágyott 1929 tavaszán kimaradt a
főiskolából. Otthagyta az epreskerti igazi műtermet és szülei segítségével egy
kis műtermet rendezett be, egy Ipoly utcai fémgyűjtő telepen.

Évenként (gyakran évente többször is) részt vett csoportos képzőművészeti kiállításokon. (Fiatalok tavaszi kiállítása 1929, Tavaszi Kiállítás 1930, Új Művészek Egyesülete 1930, 1932, KUT 1934, Tamás Galéria 1935, 1936, 1938, Finnország 1938, Szalmás-kórus jubileumi kiállítás 1939, Nemzeti szalon 1940. Szocialista Képzőművészek kiállítása 1940, 1941.)

Művészete a harmincas évek első felében jutott csúcspontjára.
Ezzel párhuzamosan ekkor lett az illegális kommunista párt és a Szocialista
Képzőművészek Csoportjának tagja, utóbbinak az egyik főszereplője. Az élete
részévé vált politikai agitáció kapott nagy erejű, expresszív kifejezést a
Vörös Segély felkérésére 1934-ben mintázott, majd utóbb a nyilasok által
megsemmisített Bagi Ilona síremléken. Ugyanekkor készítette el kubisztikus
építettségű „Ülő munkás”-át.

Az évtized második felétől a mozgalmi feladatok megsokasodása
és kiújuló szembetegsége miatt erejéből csak kisméretű terrakottákra futotta, ilyen
volt a gyilkos szatírájú „Horthy-rendőr”. 1940-ben rendezték meg a Szocialista
Képzőművészek egyik kiállítását. A Népszava
szeptemberi beszámolójában (szerző: Kovai Lőrinc) így írt Goldman ott
bemutatott alkotásáról:

„Goldmann György alkotása előtt meghatottan állunk meg. A
falon emberfej függ, ismerős vonások, a minden szocialista által szeretett nagy
tanító és örökké élő óriás feje.”/Marx Károly szobra, elveszett. H. L./

1939 és 1942 között – miközben munkaszolgálatos – alkotásai,
szobrai ott voltak az OMIKE Művészakció első három képzőművészeti kiállításán.
Közben részt vett a Történelmi Emlékbizottság létrehozásában és számos
antifasiszta megmozdulásban.

1942 júniusában feleségével együtt letartóztatták, és a
Schönherz Zoltán elleni per negyedrendű vádlottjaként, hűtlenség vádjával
életfogytiglani börtönre ítélték. A Csillag-börtönből 1943-ban átvitték a
Margit-körútra majd innen 1944 őszén Dachauba hurcolták, ahol tífuszjárvány
áldozata lett, alig néhány nappal a tábor felszabadulása után.

Hagyatékából először 1947-ben a Képzőművészek Szabad
Szakszervezetében rendeztek kiállítást, emlékkiállítására 1955-ben a Nemzeti
Szalonban, 1979–80-ban a Magyar Nemzeti Galériában került sor.

Képek:

1.) Portré, köztérkép.hu
2.) Önportré 1927, Nemzeti Galéria
3.) Ülő munkás 1934, Nemzeti Galéria
4.) Horthy rendőr 1936, Janus Pannonius Múzeum, Pécs
5.) Fésülködő nő 1939, Szombathelyi Képtár

---

[qbg-related-posts post-type="post"]

---