Heti zsidó történelem: ma 100 éves a producer, aki összeköti Szabó Istvánt a Hyppolit, a lakájjal
Pontosan 100 évvel ezelőtt, az első világháború vége felé megszületett a nemsokára újra létrejövő Lengyelországban, Lódzban egy zsidó csecsemő, akinek a dolgok rendje szerint húszas évei elején el kellett volna pusztulnia egy gettóban vagy egy koncentrációs táborban. Ehelyett úgy döntött, hogy inkább 100 évig él és a világ egyik legnagyobb producere lesz inkább.
Amikor kitört a második világháború, amikor a hazáját, amelynél egy picivel előbb született meg, újra felszámolta ezúttal a Harmadik Birodalom, a nevezett, Arthur Brauner elmenekült a családjával a Szovjetunióba. Ők életben maradtak, mások Babij Jarnál lelték halálukat, megint mások valahol máshol a holokausztban. Amikor 85 éves volt, egy Baij Jarról szóló film producereként gyászolta meg őket. Németország amerikai megszállási zónájában kezdett dolgozni a háború végén filmproducerként, üzleti modellje a művészfilmek és a közönségfilmek vegyítése volt, nem akkora ötlet, de jól működött.
A következő évtizedekben vonzották a magyar zsidó rendezők, először a Hyppolit, a lakáj tető alá hozója, Székely István, aztán Vajda László, aki a két háború közötti közönségfilm két kiváló darabját (Az én lányom nem olyan, Kölcsönkért kastély) produkálta. Jóval később Szabó István dolgozott vele a Hanussen-ben, a legjobb magyar filmek egyikében.
Az izraeli mozi nagyágyúja, Menahem Golan pedig a Hegedűs a háztetőn elődfilmjét rakta össze vele közösen Tevjéről, Sólem Aleéchem tejesemberéről, ugyanakkor együttműködött a Valahol Európában rendezőjével, Radványi Gézával többször is. Nagyon szerette, úgy tűnik, az emigráns magyar filmrendezőket és szerencséjére Magyarországról 1945 előtt és után is bőven volt „emigrálnivaló”. A szerelem Németországban, Andrzej Wajda filmje az ő munkáját is dicséri, mindenhez értett, ami mozi.
Vittorio de Sica megrázó holokauszttörténetében, a Finzi-Continiék kertjében is közreműködik és a film méltán kapja meg a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat 1972-ben.
És ez csak önkényesen kiragadott, apró töredéke mindannak, amit létrehozott, ha az ember 100 évig él és nagyon figyel, hogy ne pazarolja az időt, akkor feszes beosztással nagyjából elvégezheti annak az egytizedét, amit Arthur Brauner végzett máig. A következő 100 évben elég lesz, ha csak feleannyit dolgozik, mint eddig.
Isten éltesse!
