Kácsor Zsolt: Doktor Moll örököl
Doktor Moll Franciaországban még nem intézett temetést, eljött az ideje ennek is, tudta évtizedek óta, hogy őrá hárul majd a feladat, és a hárulás most megtörtént, mert novemberben eljött a Halál úr, és elragadta Pierre bácsit, doktor Moll Marseille-ben élő nagybátyját, pontosabban nem élő már, hanem holt, ó, jaj, mennyi-mennyi marseille-i utazás emléke volt, ami fölzúgott doktor Mollban, mint a tenger,
ahogy állt ott az öreg kikötőben egyedül, a világ egyik legrégebbi főutcájának, a La Canebière-nek a torkolatában, és most először nem volt ott Pierre bácsi, most nem várta őt senki, csak a hideg délkeleti szél,
a Mistral,
ami olyan dühödten okádta magából a légörvényeket, mint egy sárkány a tüzet, idegen nyelven lobogott a francia szél, mint a tűzvész, de doktor Moll bánatát nem sikerült elfújnia, és amikor az elhagyott lakásba belépett, arcon ütötte a némaság, meg kellett állnia, mert nem tudott lépni, az ágyat nézte, amiben Pierre bácsi meghalt, majd a tekintete belekapaszkodott
egy menórába,
végre valami, ami segít megtámaszkodni, ráadásul a menóra nem is egyet, de rögtön hét kart nyújt felénk, ez a hét kar már elegendő ahhoz, hogy megkapaszkodjunk az örvénylésben, se több, se kevesebb nem kell, aztán doktor Moll leült, s mivel nem volt sok ideje, szét kellett néznie a lakásban, hogy mit hoz magával emlékbe,
afféle örökség gyanánt,
és talált még egy menórát, ez már összesen tizennégy kar, de jó, de jó, ezekre már rá lehet támaszkodni, ha nagy a baj, aztán talált egy bronz mezüzét, amit Marseille-ben mözüzének ejtenek, gyönyörű darab volt, egy fát formált, a lombjában zöld ékkövek ragyogtak, és talált egy narancssárga, régi kipát, Babouch Café, az volt ráírva, hát igen,
ez Pierre bácsi,
neki még a kipáján is egy vendéglátóegységnek kell szerepelnie, de szép örökség ez Pierre bácsitól, és doktor Moll úgy kapaszkodott ezekbe a megörökölt tárgyakba, ahogyan a Tórába belekapaszkodik az ember, mert formájára nézve fatörzs az is, örök életű, vastag, erős fatörzs, aminek a zsidó ember nekitámaszkodik évezredek óta, és doktor Mollnak a marseille-i halálos ágy mellett váratlanul eszébe jutott az a fénykép, amit a rabbija készített a Bét Sálom zsinagógában pár hónapja,
és rájött, hogy
a Tórát nem az ember tartja, valójában a Tóra tartja meg az embert, az csak látszat, hogy doktor Moll fogja a Tórát, ó, nem, igazából a Tóra fogja doktor Mollt, és akkor doktor Moll elbúcsúzott az üres lakástól, az örökségét meg elrakta, a két menórát, a mözüzét és a kipát elhozta magával Magyarországra, pontosabban szólva azok hozták magukkal doktor Mollt, és most már együtt is maradnak egészen addig, míg doktor Moll él, és azután majd valaki másra, a következő örökösre ragyognak majd azok a harsogóan zöld ékkövek, így lesz a fényükből erős, mindent túlélő, biztos támasz.
