Lág BáOmer: az ünnep régi-új fénye a zsidó sajtóban
Ma este beköszönt Lág BáOmer ünnepe, amelynek kapcsán megnéztük, hogy az Arcanum internetes tudástárban milyen érdekességek találhatók róla. Az adattárban az Akadémia Almanach 1887-es Csillagászati és közönséges naptára említi először: abban az évben az ünnep május 12-re esett. Ennél érdekesebb, hogy több mint 100 éve már azon merengett egy szerző, hogy hol van már az ünnep régi fénye – holott a jámbor haszidok szokása fél évszázaddal később Izraelben már tömegeket vonzott.
Hol van a régi boldog idő, amikor a Lag-baomer még egyszerűen „Legbajmar” volt, de a gyermekek örültek neki, nádíjjat csináltak és játszottak lövöldét! Amikor a sabuoth közönségesen süvejsznek hangzott, de tele volt zöld lombbal és illatos virággal, s amikor a micva-tánc is még micvetenel nevezet alatt volt ismeretes, de minden lakodalmi vendég alaposan megforgattá a menyasszonyt és táncolt vele, hogy csak úgy kongott a padló – de persze zsebkendő közvetítésével! Hja! A civilizáció mindenre ráteszi pusztító kezét! Ma Lag-baómert ismerünk, de a nádíjjat felváltotta a Krupp féle ágyú, sabuothot mondunk, de a lombot és virágot a művirágkereskedő szállítja hozzá és a micva-táncnál is elfoglalta a zsebkendő helyét a szalvéta – így szomorkodik az ismert zsidó hetilap, az 1882 és 1938 között megjelent Egyenlőség hasábjain a Secundus álnevet használó szerző a lap 1907. május 5-i számában.
De az elmúlt idők elmúltsága felett érzett keserűsége további sarkos megjegyzésekre sarkallja. Lássuk:
És micsoda „ámhorec”-ságot terjeszt mindenütt az a civilizáció! Fogadni mernék, hogy olvasóim között akárhányan lesznek, akik azt sem fogják tudni, mit jelentenek ezek az idézett furcsa szavak, hiszen az „amhorec”-ság már olyan nagy, hogy sokan azt se tudják már, hogy mit jelent az „ámhorec”! Ezeknek a kedvéért elmondom tehat, hogy Lag-baomer a zsidó húsvét (pészach) és pünkösd (sabuoth) közé eső ötven napnak (szefira vagy ómer napok) harmincharmadika. Ez a nap kivételt alkot a többi ötven közül, melyeket az ünnepek kivételével a hagyomány szerencsétlen napoknak tart, míg a harmincharmadik napot, a Lag- baomert félünnepnek tekinti, húsvét és pünkösd között csak ezen a napon szabad lakodalmat rendezni. Az idén lag-baomer a múlt heti csütörtökre esett, amely szintén nem maradt lakodalom hián, legalább reám nézve nem – jegyzi meg a szerző, aki valóban lakodalomban vett részt azon a régi Lág Báómeren.
S volt a lakodalomban micva-tánc is! Erről így ír: „a micva-tánc éjfél után kezdődik és nem ér véget addig, amíg mindenki nem hódolt a menyasszony előtt, és akkor a mulatság is véget ér. Mikor a menyasszony az utolsót táncolta, nem szabad többet senkinek sem táncolnia. Az utolsó tánc pedig a vőlegényé. A cigány ezután belekezd a legendás szomorú nótába Szól a kakas már, Majd megvirrad már…. És ekkor rendesen csakugyan virradni szokott már…”
Csaknem 30 évvel később dr. Heller Bernát a legendás (és ma is létező) Múlt és Jövő folyóirat 1934. áprilisi számában közölt egy rövid, ám annál érdekesebb tanulmányt Lag-Baómer zsidó és zsidóellenes költői leírásban címmel. Ez így kezdődik:
„A magyar zsidóság életében, szokásaiban, tudatában Lag-baómer nem jelentett sokat. A legtöbben mindössze annyit tudtak róla, hogy erre a napra torlódnak a peszach óta elmaradt esküvők, hogy ez a nap derűt visz a hetek ünnepét megelőző komorságba. Napjainkban a fiatalságnak, a diákságnak lett népszerű ünnepe, zsidó iskoláink révén kedvelt kirándulónap”.
De kiknek jelent akkor sokat? Ezt is megtudjuk:
„Sokkal nagyobb az Ómer 33. napjának becsülete a kabbala és a chasszidizmus híveinek köré ben. A kabbalisták úgy vallják, ezen a napon halt meg Simon 1b. Jóchaj, akinek a Zohart tulajdonítják; megdicsőülése napján feltárta hívei előtt a rejtelmeket, amiért ezt a napot Simon b. Jóchaj örömnászaként (Hilula) ünnepük. Ennek az ünnepnek legfőbb színhelye az észak-palesztinai Merón, ahol a történelem tanúsága szerint Simon b. Jóchaj tanított, ahol a mondái hagyomány ma is tiszteli a sírját. Ezen a napon a kabbala hivei tömegesen zarándokolnak a szentnek vélt sírhoz. De Palesztinán túl is, keleti Európában, orosz, lengyel, kisorosz földön a chasszidizmus hívei a Lag-baómert színével-zamatjával kitűnő ünnepként ülik”.
Szerencsére csak alig pár évtizede kellett hozzá, hogy a jámbor haszidok szép szokását tömegesen átvegye a társadalom, méghozzá: a Szentföldön. Az izraeli Új Kelet 1954. májusi számából idézünk egy korabeli tudósítást az ünnepről:
Szerte az országban az ifjúság már napok óta buzgalommal készült a közelgő lág-báomer ünnepére. Sza-bad tereken és üres migrásokon rőzséból, gallyakból, meg mindenféle összehordott cókmókból máglyákat emeltek, amelyeket tegnap, az ünnep előestéjén nagy örömrivalgás közepetre gyújtottak meg. A fellobbanó lángok fényénél csak úgy sugárzott a gyermekeknek az izgalomtól és vígság tói kipirult arca. Ma reggel pedig már korán felkeltek és dalolva indultak el az immár hagyományossá vált kirándulásra”.
A cikk e szavakkal zárul: „Meronban fekszik annak a Rabbi Simon ben Jochájnak a sírja, akit a zsidó titkos tan, a Kabbala megalkotójának tekintenek. Lág-báomer napján ehhez a sírhoz zarándokol tömegestől a nép az ország minden részéből. Mindenki részt akar venni ezen a nagy ünnepségen”.
Mindenkinek boldog ünnepet!
(Az idézetek az Arcanum Digitális Tudománytár archívumából valók)
(Címlapkép: Chuttersnap/Unsplash)
