Léda második halálára
Ma van Brüll Adél, azaz Léda halálának évfordulója: Ady Endre legnagyobb szerelme 1934. január 18-án hunyt el 62 éves korában – méghozzá másodszor. Először ugyanis 1912. májusában halt meg, amikor a Nyugatban megjelent az Elbocsátó, szép üzenet. Gyilkos vers volt, kíméletlen és kegyeletlen.
– Félned kell, ha asszonyra sokat bíztál – így kezdődik az Elbocsátó, szép üzenet elé illesztett mottó, amelyet az iskolai szöveggyűjteményekből olykor kihagynak, pedig Ady Endre egyik legismertebb versének tán éppen ez a legfontosabb eleme. Hiszen éppen neki, Ady Endrének volt félnivalója ettől a mágikus kisugárzású nőtől, aki belőle költőt faragott Párizsban azáltal, hogy ráirányította a figyelmét olyan francia költőkre, akiknek a hatása alatt Ady bozótvágó késsel vágott új ösvényt magának a magyar irodalom rengetegében.
Brüll Adél Nagyváradon, a helyi színház melletti kávéházban pillantotta meg az akkor nagyváradi újságíróként dolgozó Ady Endrét, akit addig csak hírből ismert – és szándékosan nem írtam azt, hogy Ady Endre pillantotta meg Brüll Adélt. Ugyanis a nő választott, nem pedig Ady Endre. Ez a nő a maga finom érzékével és az Adyéhoz nem mérhető, óriási műveltségével és olvasottságával megérezte Adyban a XX. század új költőjét, az új hangot, amely hamarosan mindent elnyom majd maga körül.
Ha nem is mindent, de majdnem mindent neki köszönhetett Ady Endre. Párizst, a Côte d’Azurt, az olasz kisvárosokat, s mindenekelőtt a francia költők – elsősorban Baudelaire – hangját és karakterét. Léda adott a kezébe pénzt, hogy utazhasson, ehessen, ihasson, öltözködhessen, Léda adott a kezébe könyveket, hogy tanuljon, Léda adott neki szerelmet, hogy érezzen, és Léda adott neki témát, témát, örök témát, és az irodalomban csak két örök téma van, az egyik a nő, a másik a halál. Ady mindkettővel élt és visszaélt. Mi pedig Brüll Adél halálának évfordulóján hálát kell adjunk a sorsnak, hogy ezt a két embert örökre összefűzte.
Ady verse a Nyugat 1912. május 16-i számából
Hiteles visszaemlékezésekből tudjuk, hogy Ady Endre a szakítás előtt, 1912. májusában egy hétig nem evett, csak ivott, méghozzá fröccsöt, sok fröccsöt. Erre az egy hétre volt szüksége ahhoz, hogy legyen mersze megírni az Elbocsátó, szép üzenetet ahhoz a nőhöz, aki ezt a kegyetlen verset nem érdemelte meg. Tudjuk, Léda bele is betegedett – de túlélte, mert erős nő volt, erős és büszke, legalább olyan erős és büszke, mint ez a kíméletlen, kegyetlen, gyilkos költő.
Túlélte Adyt is 15 évvel, és most egymás közelében nyugszanak Pesten, és mindig van a sírjukon friss virág.
