Ma 114 éve született Rejtő Jenő
A magyar irodalom legemlékezetesebb nyitó dialógusa bizonyosan úgy kezdődik: Uram, a késemért jöttem. A légiós ponyvaregények géniusza, nemzedékek sorának megnevettetője az ezredforduló után bebocsátást nyert – az olvasói szívek tízezrei után – a magas irodalomba is.
Reich Jenő néven született az Erzsébetvárosban 1905-ben, ugyanabban az évben, mint József Attila. Volt színész, bokszoló, matróz és heringhalász, továbbá oprettlibrettók, kabaréjelenetek és légiósregények szerzője a nem egészen 40 év során, amennyi megadatott számára. Élete jelentős részben ismeretlen, sok legenda és kevés bizonyított tény áll rendelkezésünkre, de a helyzet lassan változik, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) kutatója, Thuróczy Gergely kutatásainak köszönhetően.
Már az ’56 utáni létező szocializmus idején bevett és népszerű szerző lett újra, több generációt vitt el az olvasáshoz, poénjai a közös magyar tudáskincs részévé váltak. Az ezredforduló óta az akadémiai elismerés kapui is megnyíltak előtte, szépirodalmi klasszikussá lett.
A háború alatt, 1942-ben jelentette fel egy szélsőjobboldali újság, tudatva a hatóságokkal, hogy Rejtő még mindig ott ülhet a kávéházban zsidó létére és nincs a fronton munkaszolgálatosként. A hatóságok intézkedtek: Rejtő Jenő 1943 első napján az ukrán fronton legyengülten, betegen életét vesztette.
Művei sok nemzedéken keresztül élték túl alig 38 éves írójukat. Rejtő Jenőt senkinek nem kell Magyarországon bemutatni. Velünk van.
Sír (a) felirat
Ki itt nyugtalankodik csendesen,
Író volt és elköltözött az élők sorába.
Halt harminchat évig, élt néhány napot,
S ha gondolkozott, csak álmodott
Néhány lapot. S mikor kinevették:
Azt hitte, hogy kacagtatott.
Most itt fekszik e nehéz
Temetői hant alatt,
Zöld koponyáján kiüt a csira
És azt álmodja, hogy él.
Szegény. Béke hangjaira!
Ámen.
Kapcsolódó írásunk:
Sírva és nevetve emlékezünk Rejtő Jenőre
