Magyar zsidó arcképcsarnok: Marczali Henrik
Marczali Henrik (1856-1940) a magyar történetírás egyik legkiemelkedőbb alakja 1856-ban született Marcaliban és 1940-ben hunyt el Budapesten. Édesapja, Marczali Mihály marcali főrabbija volt. Marczali Henrik győri és pápai iskolaévei után 1870-ben a pesti tudományegyetem bölcsészettudományi karán majd Berlinben és Párizsban tanult.
Bölcsészdoktorátust szerzett, 1880-tól középiskolai tanárként az egyetem mintagimnáziumában tanított, 1893-tól az MTA levelező tagjává, 1895-ben a Magyar Történelmi Társulat igazgató választmányának tagjává, a Budapesti Tudományegyetem tanárává választották. Marczali Henrik volt az első egyetemi tanár a katolikus dominanciájú egyetemen, aki megtartotta ősei hitét, tehát zsidóként kapta meg kinevezését. 1910-1904 között többször folytattak ellene antiszemita hecckampányt, amiből azonban mindig erkölcsi győztesként emelkedett ki. A világháború alatt nagy összegű hadikölcsönnel támogatta a Monarchiát, a Tanácsköztársaság alatt több ismerősét is megmentette. Az ellenforradalmi kurzus idején ő is azok közé tartozott, akik ellen az Akadémián és az egyetemen 1918-19-es szerepvállalásai miatt politikai igazolási eljárást indítottak, ami felmentéssel zárult. Az eljárás felmentéssel zárult, de a Prónay-különítményt elítélő nyilatkozata miatt a rendőrség vizsgálatot indított ellen, amit végül a főügyész állított le. A felmentések ellenére a Budapesti Tudományegyetem 1919-től 1924-ig szabadságolta, Klebelsberg Kunó miniszter pedig 1924-ben nyugdíjazta. Sohasem lett az MTA rendes tagja.
Marczali Henrik a magyar történettudomány egyik legjelentősebb alakja, fő kutatási területe a középkori és újkori magyar történelem volt. Kiemelkedő pedagógiai munkássága is, amelynek középpontjában a tanárképzés, főleg a történelemtanárok képzése állt. Rendszeresen publikált magyar és nemzetközi szaklapokban, de az Egyenlőségbe is írt. Legismertebb és legnépszerűbb könyvei szintézisek voltak: a Világtörténelem a mívelt magyar közönség számára újkori és legújabbkori négy kötete, a milleniumi A magyar nemzet története – a magyar őstörténetről, az államalapításról, az Árpád-korról és a hosszú 18. századról írt – három kötete, a Nagy képes világtörténet a reformációtól a jelenkorig ívelő hat kötete, a Magyarország története (1911), és az Erdély története (1935). Úttörő monográfiái – a Mária Terézia életét és uralkodását feldolgozó monográfiája (1891), a Magyarország története II. József korában című háromkötetes (1882-1886) és Az 1790/91-diki oszágggyűlés (1907) két kötetes könyve, nagy olvasótáborra tettek szert. Forráskiadásai széles körben elterjedtek, így A magyar történet kútfőinek kézikönyve is. Marczalit kérték fel arra is, hogy a British Encyclopedia és a Cambridge Modern History magyar történelemmel foglalkozó részeit megírja. Az első olyan magyarországi zsidó tudós volt, akinek könyvét (Hungary in the Eighteenth Century, 1910) a nagy presztízsű brit egyetemi kiadó, a Cambridge University Press publikálta. Az Ungarisches Verfassungsgeschichte (1910) és Ungarisches Verfassungsrecht (1911) pedig Tübingenben jelent meg. E három könyv saját korában Európa és Amerika szerte ismertté és elismertté tették a nevét és napjainkban is keresettek.
Marczali nem volt vallásos, de zsidó identitásától nem távolodott el. Édesapjának tett ígéretét, hogy nem tér ki, megtartotta, és világi zsidóként, öntudatosan vállalta a neológia értékeit, és munkásságával a magyar történelem megismerését és a magyar történettudomány fejlődését segítette elő. Szülővárosában, Marcaliban köztéri szobor és szülőházán emléktábla őrzi emlékét, a Kozma utcai temetőben található sírja, Telcs Ede reliefje (5B-10-1) pedig történetíróként és egyetemi tanárként, a sír hátoldalán pedig a zsidó közösség nagy tanítójaként örökíti meg emlékét.
Peremiczky Szilvia
| Felhasznált források:
Dénes Iván Zoltán (2017), „Az első ki nem tért zsidó egyetemi tanár”, Szombat, 2017. ősz. Sajtó alatt. Online: http://www.szombat.org/hagyomany-tortenelem/az-elso-ki-nem-tert-zsido-egyetemi-tanar (2017. 06. 16.) |
