Mai születésnapos: Andrassew Iván, a hírlapi bölcs
Az ismert újságíró, író, szerkesztő 1952. július 29-én született, s alig 63 évesen hunyt el 2015. január 14-én. Két házasságából négy gyermeke született, több mint tucatnyi könyvet írt, és számtalan szakmai díjat, elismerést kapott. Jellegzetes hangja nagyon hiányzik az egyre sorvadó magyar médiából.
Ma lenne hatvanöt éves Andrassew Iván újságíró, író, szerkesztő, s biztosak lehetünk benne, hogy ha 2015-ben nem ragadta volna el a halálos betegség, akkor most is a második otthonának tekintett Népszava szerkesztőségében ülne, szerkesztené a lapot, s egy újabb remekmívű publicisztikán törné a fejét, s indulatos volna, mint mindig, ha igazságtalanságot látott, pláne társadalmi méretűt.
Hiszen ez volt Andrassew Iván élete: örökös harc a társadalmi igazságtalanságok ellen egy jobb, élhetőbb, okosabb, humánusabb Magyarországért. Ő, akit oly sokszor lehazaárulóztak ellenfelei, s neveztek a magyar haza ellenségének, ő bizony igaz magyar patrióta volt, de nem a melldöngetős, hanem a filozofikus fajtából. Szenvedélyes volt, de az írásaiban nem volt trágár, indulatos volt, de az írásaiban nem buzdított erőszakra, baloldali volt, de az írásaiban nem pocskondiázta a jobboldaliságot – igaz, az emberi silányságot megvetette, a politikai pitiánerségen pedig nevetett.
Sok szerkesztőséget megjárt hírlapíró volt, de nem csak az íróasztal mellett élte az életét, mint oly sokan, hanem telve volt a legkülönfélébb élettapasztalattal. Valahol azt olvastam róla, hogy dolgozott újságkihordóként és hentesként is, s ebből értettem meg a kisemberek melletti kiállásának egyik mozgatórugóját: Andrassew Iván közelről ismerte a hétköznapok túlélő hőseinek küzdelmét. Tudta, hogy milyen nehéz befolyásos politikushaverok és gazdag vállalkozó barátok nélkül napról napra megélni, családot eltartani, gyerekeket nevelni. Ezek nélkülözhetetlen tapasztalatok a 21. század első felének Magyarországán, ahol közpénzből meggazdagodott politikai senkik próbálják móresre tanítani egész Európát. Andrassew senkit sem akart móresre tanítani, nem hirdetett igét, nem fröcsögött, nem lázított, hanem magyarul élt, magyarul írt, és magyarul: belehalt.
Emlékezzünk rá saját szavaival egyik kései, a halála előtt pár hónappal írt, csodálatos írásának részletével:
„Azt álmodtam, hogy a ravasz halál, akit annyiszor legyőztem, szürke ködfelhő képében tüntet el a világból, és a szerelmem sohasem tudja meg, hogy nem vagyok többé. Nem is gondol rám, így aztán a lelkem nem melegedhet az aurájában, a bőre fölött lebegve, ha fázom a semmiben.
Sokáig aludtam. Mire megébredtem, a barátaim már elmentek. A húgom a szoba közepén állt, pusztult lepkék gyönyörű szőnyegén. Zokogott szegény.
Később azt mondta, nem engem siratott, hanem kétségbe volt esve, mert nem tudta eldönteni, hogy illik-e lepkéket porszívóval eltakarítani, vagy egyenként kell hajolni értük.
Végül az lett, hogy egy zsákban lehordta őket a patakra. Később mesélte, hogy a vízen is lepkeszőnyeggé terültek, ami csigalassan kúszott lefelé. Nyilván a tengerig.”
Rotschild, aki Európa legnagyobb hitelezője volt
Jonathan Sacks rabbi a tíz csapás mélyebb okairól
No views have been recorded for this period.
