Napi Talmud – Szánhedrin 14
A Dáf Jomi cikksorozatot folytatva most továbblépünk a Bavat Batráról a Szánhedrin traktátusra. A korábbi írásokat itt találják meg.
A tegnapi dafban, amikor a Gemara megpróbált megfejteni egy braitát, amely kétféle kézrátételről (szmiháról) szólt, amelyekhez három bíró szükséges, tisztázta, hogy ezek közül az egyik a szemichára utal, ahogyan ma általában használjuk a kifejezést, azaz a rabbinikus felhatalmazásra. A Gemara azonban megkérdőjelezi azt a felvetést, hogy a szmihához három bíró szükséges, Rabbi Jehuda ben Bava története alapján:
Vajon nem azt mondta Rav Jehuda, hogy Rav szerint: „Valóban, kedvezően emlékeznek meg arról az emberről, és Rabbi Jehuda ben Bava a neve, mert ha nem lett volna ő, akkor a kártérítési törvények feledésbe merültek volna Izrael népe számára”?
De vajon a kártérítési törvények valóban feledésbe merültek volna? Hiszen tanulmányozhatták volna őket! Inkább azt jelenti, hogy a kártérítési törvények alkalmazása szűnt volna meg Izrael népe körében, mert egy időben a gonosz birodalom (Róma) vallási üldöztetési rendeleteket hozott a zsidók ellen. A bölcsek ezért kimondták, hogy bárki, aki szmihát ad, megölik, és bárki, aki szmihát kap, megölik, valamint azt a várost, ahol szmihát adnak, elpusztítják, és a területet, ahol bírákat avatnak, kiirtják.
Rabbi Jehuda ben Bava a második század elején, a római fokozott elnyomás idején élt idős rabbi volt. Bár számos történet ismert a római rendeletekről, amelyek bizonyos vallási gyakorlatokat, például a Tóra tanulmányozását és tanítását tiltották, ez az elbeszélés kifejezetten a bírák felszentelésének betiltására vonatkozó rendeletet emeli ki. Ben Jehojada, egy 19. századi talmudi kommentátor, rámutatott ennek a rendeletnek a logikájára: míg az egyes rituálék betiltása egy adott nemzedék számára pusztító lehet, annak hatása elméletileg visszafordítható, ha egy császár meghal, és utódja eltörli a rendeletet. Azonban ha egy rendelet lehetetlenné tette a bírák szmiháját, és elég hosszú ideig fennmaradt ahhoz, hogy az összes korábban felavatott rabbi és bíró kihaljon, akkor a császár véglegesen ellehetetlenítette volna bizonyos törvények, például a kártérítési jog alkalmazását.
Rav szerint Rabbi Jehuda ben Bava biztosította, hogy a zsidó nép továbbra is képes legyen bíráskodni és a kártérítési törvényeket alkalmazni, amit csak formális szmihával lehetett megtenni. Hogyan tette ezt? A Gemara így folytatja:
Mit tett Rabbi Jehuda ben Bava? Elment, és leült két nagy hegy, két nagy város és két sábát határa közé: Usha és Sefaram között, és ott felszentelt öt bölcset. Ők voltak: Rabbi Meir, Rabbi Jehuda, Rabbi Simon, Rabbi Joszé és Rabbi Elázár ben Sammua. Rav Avja szerint Rabbi Nehemja is köztük volt.
Ez a történet azon része, amely közvetlenül kapcsolódik a fenti kérdéshez: hány bíró szükséges a szmihához? Rabbi Jehuda ben Bava, aki kétségbeesetten próbálta biztosítani, hogy a bíráskodás ne szűnjön meg még az üldöztetések közepette sem, életét kockáztatva felavatta ezeket a tanítványokat – látszólag egyedül. Ez arra utalna, hogy egyetlen bíró is elegendő lehet a szemichához.
A Gemara beszámol a bátor tett következményeiről:
Amikor ellenségeik felfedezték őket, Rabbi Jehuda ben Bava azt mondta az újonnan felavatott bölcseknek: „Fussatok, fiaim!” Ők ezt felelték: „Mesterünk, és veled mi lesz?” Azt mondta nekik: „Mindenképpen eléjük vagyok vetve, akár egy kő, amelyet nem lehet megfordítani.” A történet szerint a római katonák addig nem mozdultak el onnan, amíg háromszáz vasszigonyt nem döftek belé, és testét szitává nem lyuggatták.
Amikor a római hatóságok felfedezték Rabbi Jehuda ben Bava tettét, az idős rabbi arra biztatta tanítványait, hogy meneküljenek. Mivel ő maga már öreg és gyönge volt, hátramaradt. A Gemara elbeszéli Rabbi Jehuda ben Bava mártíromságát, amelyet később a Tíz Mártír történetében kodifikáltak, amelyet az „Eleh Ezkerah” című liturgikus költeményben olvasunk Jom Kippurkor. A Gemara azonban végül elveti azt az érvet, hogy ebből a történetből bizonyítható lenne, hogy egyetlen bíró is felavathat valakit:
Rabbi Jehuda ben Bava mellett más (bölcsek) is lehettek, és ez a tény, hogy nem említik őket, rabbi Jehuda ben Bava tiszteletének köszönhető.
Lehetséges, hogy Rabbi Jehuda ben Bava nem egyedül dacolt a római rendelettel szemben, és más bölcsek is segítették őt az avatásban. Mivel nemzedékének egyik legnagyobb bölcse volt, a történet csupán az ő nevét említi meg, hogy tisztelegjen előtte.
A My Jewish Learning cikke alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla
