Áháre mot - Kedosim
Jom kipur: 05.09. 19:29 - 05.10. 20:39

ÖSSZEFOGLALÓ

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Proin rutrum, sapien vel interdum faucibus, nunc tortor lacinia urna, id gravida lacus mi non quam. Integer risus lacus, dignissim ut diam quis, gravida rutrum justo:

  • Vestibulum blandit molestie lectus, sed porta erat congue at.
  • Aenean feugiat hendrerit massa eget eleifend.

További magyarázatok, a szakaszhoz kapcsolódó tartalmalnk a teljes szakasz oldalán találhatóak meg.

Napi Talmud – Szánhedrin 14

A Dáf Jomi cikksorozatot folytatva most továbblépünk a Bavat Batráról a Szánhedrin traktátusra. A korábbi írásokat  itt  találják meg.

sdasdsadx

A tegnapi dafban, amikor a Gemara megpróbált megfejteni egy braitát, amely kétféle kézrátételről (szmiháról) szólt, amelyekhez három bíró szükséges, tisztázta, hogy ezek közül az egyik a szemichára utal, ahogyan ma általában használjuk a kifejezést, azaz a rabbinikus felhatalmazásra. A Gemara azonban megkérdőjelezi azt a felvetést, hogy a szmihához három bíró szükséges, Rabbi Jehuda ben Bava története alapján:

Vajon nem azt mondta Rav Jehuda, hogy Rav szerint: „Valóban, kedvezően emlékeznek meg arról az emberről, és Rabbi Jehuda ben Bava a neve, mert ha nem lett volna ő, akkor a kártérítési törvények feledésbe merültek volna Izrael népe számára”?

De vajon a kártérítési törvények valóban feledésbe merültek volna? Hiszen tanulmányozhatták volna őket! Inkább azt jelenti, hogy a kártérítési törvények alkalmazása szűnt volna meg Izrael népe körében, mert egy időben a gonosz birodalom (Róma) vallási üldöztetési rendeleteket hozott a zsidók ellen. A bölcsek ezért kimondták, hogy bárki, aki szmihát ad, megölik, és bárki, aki szmihát kap, megölik, valamint azt a várost, ahol szmihát adnak, elpusztítják, és a területet, ahol bírákat avatnak, kiirtják.

Rabbi Jehuda ben Bava a második század elején, a római fokozott elnyomás idején élt idős rabbi volt. Bár számos történet ismert a római rendeletekről, amelyek bizonyos vallási gyakorlatokat, például a Tóra tanulmányozását és tanítását tiltották, ez az elbeszélés kifejezetten a bírák felszentelésének betiltására vonatkozó rendeletet emeli ki. Ben Jehojada, egy 19. századi talmudi kommentátor, rámutatott ennek a rendeletnek a logikájára: míg az egyes rituálék betiltása egy adott nemzedék számára pusztító lehet, annak hatása elméletileg visszafordítható, ha egy császár meghal, és utódja eltörli a rendeletet. Azonban ha egy rendelet lehetetlenné tette a bírák szmiháját, és elég hosszú ideig fennmaradt ahhoz, hogy az összes korábban felavatott rabbi és bíró kihaljon, akkor a császár véglegesen ellehetetlenítette volna bizonyos törvények, például a kártérítési jog alkalmazását.

Rav szerint Rabbi Jehuda ben Bava biztosította, hogy a zsidó nép továbbra is képes legyen bíráskodni és a kártérítési törvényeket alkalmazni, amit csak formális szmihával lehetett megtenni. Hogyan tette ezt? A Gemara így folytatja:

Mit tett Rabbi Jehuda ben Bava? Elment, és leült két nagy hegy, két nagy város és két sábát határa közé: Usha és Sefaram között, és ott felszentelt öt bölcset. Ők voltak: Rabbi Meir, Rabbi Jehuda, Rabbi Simon, Rabbi Joszé és Rabbi Elázár ben Sammua. Rav Avja szerint Rabbi Nehemja is köztük volt.

Ez a történet azon része, amely közvetlenül kapcsolódik a fenti kérdéshez: hány bíró szükséges a szmihához? Rabbi Jehuda ben Bava, aki kétségbeesetten próbálta biztosítani, hogy a bíráskodás ne szűnjön meg még az üldöztetések közepette sem, életét kockáztatva felavatta ezeket a tanítványokat – látszólag egyedül. Ez arra utalna, hogy egyetlen bíró is elegendő lehet a szemichához.

A Gemara beszámol a bátor tett következményeiről:

Amikor ellenségeik felfedezték őket, Rabbi Jehuda ben Bava azt mondta az újonnan felavatott bölcseknek: „Fussatok, fiaim!” Ők ezt felelték: „Mesterünk, és veled mi lesz?” Azt mondta nekik: „Mindenképpen eléjük vagyok vetve, akár egy kő, amelyet nem lehet megfordítani.” A történet szerint a római katonák addig nem mozdultak el onnan, amíg háromszáz vasszigonyt nem döftek belé, és testét szitává nem lyuggatták.

Amikor a római hatóságok felfedezték Rabbi Jehuda ben Bava tettét, az idős rabbi arra biztatta tanítványait, hogy meneküljenek. Mivel ő maga már öreg és gyönge volt, hátramaradt. A Gemara elbeszéli Rabbi Jehuda ben Bava mártíromságát, amelyet később a Tíz Mártír történetében kodifikáltak, amelyet az „Eleh Ezkerah” című liturgikus költeményben olvasunk Jom Kippurkor. A Gemara azonban végül elveti azt az érvet, hogy ebből a történetből bizonyítható lenne, hogy egyetlen bíró is felavathat valakit:

Rabbi Jehuda ben Bava mellett más (bölcsek) is lehettek, és ez a tény, hogy nem említik őket, rabbi Jehuda ben Bava tiszteletének köszönhető. 

Lehetséges, hogy Rabbi Jehuda ben Bava nem egyedül dacolt a római rendelettel szemben, és más bölcsek is segítették őt az avatásban. Mivel nemzedékének egyik legnagyobb bölcse volt, a történet csupán az ő nevét említi meg, hogy tisztelegjen előtte.

My Jewish Learning cikke alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla


Kapcsolódó cikkek
[qbg-related-posts post-type="post"]
Categories:
Ezek is érdekelhetnek