„Ne hajlítsd el az ítéletet, ne ismerj tekintélyt és ne fogadj el megvesztegetést”

A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 19:20 óra, az ünnep kimenetele: 20:25 óra.

---

Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 20:25 óra után.

A Tórából ezen a héten a „Softim” (Mózes 5. 16:18–21:9.) hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.

Egyebek mellett a királyra vonatkozó törvényekkel is foglalkozik a szidra, ami nem tűnik feltétlenül aktuálisnak, pedig az.

Az egyik micvája ez volt: „És mikor majd ül királyi trónján, írja le magának a tan másolatát egy tekercsre” (17:18). Rási elárulja, hogy bölcseink szerint (Szánhedrin 21b) két Tórát kellett írnia. Egyet a kincstárban kellett őrizni, a másiknak viszont mindig a király előtt kellett lennie.

Erre vonatkoznak Rabbi Avraham Smuel Binjámin Szofer (Ktáv Szofer) szavai: „Izrael királyának és a nép minden vezetőjének két tóratekerccsel kell rendelkezni, egyet tartson „kincstárában”, vagyis a parancsok megőrzését – a kisebb micvák esetében is – a legnagyobb szigorúsággal vonatkoztassa magára, és egy legyen nála, bárhová is megy, hogy figyelmeztesse, tanítsa népét a micvák betartásának fontosságára.

A „kincstári” és a „mobil” Tóra szövege kötelezően egyforma, de értelmezésükben, felhasználásukban legalább ennyire kötelező jelleggel különbözniük kell(ett).

Minap a király kapcsán beszéltünk arról, hogy két Tórát kellett írnia. A „két Tóra” fogalma másként is előjöhet, például a Tóra egymástól homlokegyenest eltérő magyarázatait hallva is kialakulhat olyan érzésünk, hogy kettő van belőle.

Az igazság keresésére és ennek nehézségeire a hetiszakasz is felhívja a figyelmet: „igazságot, igazságot üldözz” (16:20), a versben egymás után kétszer említett „igazság” szó talán a szükségszerűen különböző nézőpontok lehetőségére utal. A Talmud (Szanhedrin 32b) hoz néhány megjegyzést, ami a fenti mondat értelmezését segíti, ezek közül Ráv Ási véleményét idézem: „az igazság első említése a szigorú törvényre, a második a kompromisszumra vonatkozik”.

„A tanúk keze legyen rajta először, hogy megöljék őt …” (17.7.). A Rámbám a Misnához fűzött kommentárjában elmondja, hogy a tanúknak saját kezűleg kellett végrehajtani a halálos ítéletet, abból kifolyólag, hogy az igazságot csak ők tudták, hiszen amiről a többi ember értesülhetett az nem volt más, csak a történtekről (az elkövetett bűnről) szóló elbeszélés. Ezen előírásnak volt még egy következménye, miként Rabbi Ávráhám Menahem Rápá rámutat: „jobban ügyelniük kellett a tanúknak, hogy a tanúskodás alkalmával igazat mondjanak”. E törvény azt a nevelési célt szolgálta, hogy ritkán kerüljön sor halálbüntetésre, hiszen „Isten sír még a vétkesek kiontott vére után is”.

Bölcseink igyekeztek egyértelművé tenni, hogy az év minden napján kötelesek vagyunk legjobb tudásunk szerint szolgálni a Teremtőt és teljesíteni parancsolatait. Ezzel együtt – ismerve hittestvéreik természetét – az esztendő utolsó hónapját előtérbe helyezték azt sugallva, hogy noha minden kétséget kizáróan akkor cselekednénk helyesen, ha egyenletesen magas szinten lennénk micvatartók, nem várnak tőlünk lehetetlent.

Ezt a gondolatot tovább folytatva eljuthatunk-e olyan következtetésig, hogy aki a többi tizenegy hónapban precízen tartja a parancsolatokat, annak elul nem hozhat semmi újat? Esetleg mondhatjuk-e, hogy a többi hónapot akár teljesen el is hanyagolhatjuk, és koncentráljunk minden erőnkkel az utolsóra?

Ha valaki úgy érzi, hogy nincs javításra szoruló cselekedete, jelleme tökéletes, akkor nem értette meg a hagyomány egyetlen betűjét sem, de az sem jutott messzebbre a megértés rögös útján, aki azt feltételezi, hogy alap nélkül lehet házat építeni.

A tisztánlátás a megtérés megkerülhetetlen feltétele, aminek gyakorlati alkalmazásában az lehet az első lépcsőfok, ha az ünnepekig hátralévő időben nem embertársaink hibásnak vélt cselekedeteivel foglalkozunk, nem kritizálunk, még ha teljesen biztosak is vagyunk igazunkban, ezzel szemben megpróbáljuk elfogadni és elmélyíteni azt a bonyolult gondolatot, miszerint nem vagyunk tökéletesek, és e szomorú, egyben előremutató tény okán talán az a leghelyesebb, ha az év végét megelőző időszakot kizárólag saját jellemünk, tetteink vizsgálatával töltjük.

„Csak rabbinikus, nem tórai” – szokták mondani hittestvéreink bizonyos előírások kapcsán. A következő talmudi rész (Szukká 46a) rávilágít, hogy a felvetés nem ujkeletű, ráadásul bonyolítható is. „Hanukka első estéjén milyen áldást kell mondani? Áldott vagy…aki megszentelt minket parancsolataival és parancsba adta a Hanukka mécseseinek gyújtását”.

És hol parancsolta ezt? A Hanukka nem tórai, akkor hogy mondhatjuk, hogy az Örökkévaló parancsát teljesítjük? E vers alapján: „ne térj el az igétől, melyet tudtodra adnak, se jobbra, se balra” (17:11).

Ebből a pászukból ered a minden zsidóra vonatkozó tórai kötelesség, hogy ügyeljenek a bölcsek megállapításainak, rendeleteinek betartására. Ezért a rabbinikus előírások teljesítése tórai parancs.

Ráv Náhmán bár Jichák a végeredménnyel egyetért, csak másik tórai verset hoz forrásnak: „kérdezd atyádat és elbeszéli neked, véneidet, és megmondják majd” (5Mózes 32:7).

Darvas István főrabbi / OR-ZSE

---

[qbg-related-posts post-type="post"]

---