Ne legyen neked zacskódban kétféle súlykő, nagy és kicsiny – Jó Szombatot, Shabat Shalom!
A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 19:22 óra, az ünnep kimenetele: 20:27 óra.
Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 20:27 óra után.
A Tórából ezen a héten a „Ki técé” (Mózes 5. 21:10–25:19.) hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.
„Emlékezz arra, amit tett neked Ámálék az úton” (25:17). Az emlékezés parancsa teljesítésének módjáról szól a Talmud (Megilla 18a): „írva van az Ámálék cselekedetével kapcsolatban: „emlékezz”.
Feltételezhetnénk, hogy csak a szívedben kell emlékezned, de úgy folytatja a szöveg: „el ne felejtsd” (uo. 19.), ami a felejtés tilalmát jelenti, ezért az emlékezés kötelességének a felejtés tilalmánál többet kell magába foglalni. Miként végrehajtható a korábban említett „emlékezz” felszólítás? A száddal, verbálisan emlékezz”!
„Ne jusson be ammonita és moabita az Örökkévaló gyülekezetébe” (23:4). A tórai tilalmak örökérvényűségéhez egy talmudi (Bráhot 28a) adalék: „Tanultuk a Misnában: egy nap eljött Jehuda, az ammonita betért a tanházba. Megkérdezte: jöhetek a közösségbe (elvehetek zsidó lányt)?
Mondta neki Rabban Gamliél: tilos a közösségbe jönnöd! Mondta neki Rabbi Jehosua: szabad a közösségbe jönnöd! Mondta Rabban Gamliél neki: nemde írva van: „ne jusson be ammonita és moabita az Örökkévaló közösségébe”! Mondta neki Rabbi Jehosua: és az ammoniták és a moabiták a helyükön laknak?
Már eljött Szanheriv az asszír király, és összekeverte a népeket, amint írva van: „eltöröltem a népek határait, vagyonukat elraboltam, és letaszítottam hatalmammal a trónon ülőket” (Jesája 10:13).
És bár elképzelhető, hogy Jehuda valóban ammonita, de van egy általános halahikus alapelv: bármi, ami egy csoport része, az biztosan az adott csoport többségi részéből származik, vagyis Jehuda is a már nem azonosítható ammoniták közül való, tehát bejuthat a közösségbe”.
Mondta neki Rabban Gamliél: az is írva van: „ezek után visszahozom Ammon fiainak foglyait, úgymond az Örökkévaló” (Jirmija 49:6) – már visszatértek!
Mondta neki Rabbi Jehosua: nemde az is írva van: „visszahoztam népem, Izrael foglyait” (Ámosz 9:14) – és még nem jöttek vissza! Azonnal engedélyezték, hogy a közösségbe jöjjön”.
„Nálad lakjon, közted, azon a helyen, melyet választ kapuid egyikében, ahol jó neki, ne sanyargasd” (23:17). A vers az urától megszökő szolgáról szól, vagyis úgy tűnik.
A Talmud (Gittin 45a) bővíti a pászuk jelentését: „a kanaánita lakókkal kapcsolatban írja a Tóra: „Ne lakjanak országodban, nehogy vétekre vígyenek ellenem” (2Mózes 23:33). E vers alapján azt hihetnénk, hogy azokra a pogányokra is vonatkozik, akik megfogadták, hogy nem fognak bálványokat imádni, ezért hangsúlyozza itt a Tóra: „Ne szolgáltass ki szolgát az urának, ha hozzád menekül ura elől” (23:16). Vagyis a B’rájtá úgy értelemezi a verset, hogy a bálványai elől menekülőt nem szabad visszaadni „urának”, az általa korábban szolgált idolnak.
„Ne adj kamatra testvérednek, kamatot pénzre, kamatot ételre, kamatot bármire, amit kamatért adnak” (23:20). A Talmud (Bává Meciá 75b) szerint a „B’rájtá-ban tanuljuk Rabbi Simon ben Joháj szavait: honnan tudjuk, hogy ha valaki száz dinárral tartozik – és a hitelfelvevő nem szokta üdvözölni a hitelezőt – akkor a kölcsönzést követően tilos üdvözölnie? Fenti mondatunkból, hiszen a „bármire, amit kamatért adnak” a beszédre is értelmezhető.
„És látsz a foglyok között szép formájú nőt, megkedveled és elveszed magadnak feleségül”. Rási és a Talmud megjegyzéséből kiderül, hogy a tilalmaknak nem ártanak az engedmények, sőt. „A Tóra ezt az engedményt az ember rossz ösztönének (jécer hárá) figyelembe vételével teszi (Kiddusin 21b), mert ha Isten nem engedélyezte volna, hogy a fogolynőt feleségül vegye, akkor úgy „vette volna el”, hogy tilos számára.
Az olvasottak alapján kijelenthető, hogy a Tóra odafigyelt a jécer hárá-val való körültekintő bánásmódra, a midrás (B’résit rábbá 9:7) kiegészíti eddigi tudásunkat: Rabbi Nahman mondta Rabbi Smuel nevében: a teremtéstörténet során használt „látta Isten, hogy jó” fordulat a jó ösztönre vonatkozik, a „látta Isten, hogy nagyon jó” pedig a rossz ösztönre.
Az utóbbi kizárólag az ember teremtése után olvasható, hiszen mi lettünk jó és rossz ösztönnel teremtve. Hogy lehet a jécer hárá nagyon jó? Ez rendkívüli lenne! Igen, de a rossz ösztön hiányában az ember nem építene házat, nem nősülne meg, nem nemzene gyermekeket, de még üzletet sem kötne”!
Darvas István főrabbi / OR-ZSE
