Nem szabad feladni vagy csüggedni – Jó Szombatot, Shabat Shalom!

A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 19:31 óra, az ünnep kimenetele: 20:42 óra.

Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 20:34 óra után.

A Tórából ezen a héten a „Ácharé mot-Ködosim” (Mózes 3. 16-20.) páros hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.

„…mert a felhőben jelenek meg a fedél felett” (16:2). A lublini Rabbi Meir Sapira szerint e vers mélyebb tanítása így szól: „soha – még a legrosszabb időkben – sem szabad kétségbe esnünk, mert az Isteni Jelenlét (Sehina) Izrael felett van ilyenkor is, csak nem látszik, mert elrejtőzik a „felhőben”. Nem számít, bármennyire sötétnek, reménytelennek tűnik egy helyzet, nem szabad feladni vagy csüggedni”.

„És vigye a bak magán minden bűnüket sivár földre, így küldje el a bakot a pusztába” (16:22). A Talmud (Joma 66a) tanítása szerint a bakot a pusztába elkísérő ember számára – bár Jom Kippur, tehát böjtnap volt – rendelkezésére álltak olyan állomások, ahol ételt és italt vehetett magához.
Azonban a talmudi szöveg folytatásából kiderül: ezzel a lehetőséggel soha nem éltek a kísérők.

Mestereink így összegeznek: „nem ugyanaz, ha valakinek van a kosarában kenyér, mint amikor nincs”, vagyis akinek módja van, hogy vágyát teljesítse, azt kevésbé keríti hatalmába a vágyakozás, mint akinek nincs rá módja. Több szabadság, több lehetőség, kevesebb vétek, ennyire egyszerű?

„Szólj Izrael fiainak egész gyülekezetéhez…szentek legyetek” (19:2). A dupla hetiszakasz második (Kedosim) fele egyike a legfontosabb szidráknak, többek közt azért kellett az egész – népnek hallani a tartalmát, mert – ahogy a midrás mondja –„benne van az egész Tízparancsolat”.

Két konkrét példa: ott (Mózes második könyvének 20. fejezetében) írva van: „Én vagyok az Örökkévaló Istened” (20:2), itt: „Én vagyok az Örökkévaló Istenetek” (19:3). A Tízparancsolatban úgy áll: „ne legyen neked más Istened” (20:3), itt pedig: „ne forduljatok a bálványokhoz” (19:4). A továbbiak sorrendben itt találhatók, érdemes ellenőrizni: (19:12, 3, uo., 16, 10, 11, 16, 18), vagyis indokolt, hogy mestereink Kedosim hetiszakaszra úgy tekintenek, mint a Tóra kivonatára.

„Ne állj bosszút, ne tarts haragot néped fiai ellen…” (19:18). Rási egy példával magyarázza e tilalmakat. Azt mondja, hogy ha valaki kölcsönkér felebarátjától egy tárgyat, de nem adja vissza, viszont másnap az elutasító fél kér kölcsön, akkor tilos visszautasítani, mert ez bosszúállás lenne. A haragtartást pedig úgy magyarázza mesterünk, hogy ha mégis hajlandó kölcsönadni, annak ellenére, hogy ő korábban elutasításban részesült, akkor nem mondhatja azt, hogy „én nem vagyok olyan, mint te, ezért kölcsönadom”, mert ezzel áthágná a haragtartás tilalmát.

Más bölcseink a bosszúállás kapcsán feltették a kérdést: vajon miért nem az első felet kötelezi arra a Tóra, hogy felebarátja kérésének eleget tegyen és kölcsönözze a kívánt a tárgyat, ahelyett, hogy a másodiknak adja parancsba, hogy az elutasítást követően ne legyen bosszúálló?

Azért, mert ha valaki félti a tulajdonát, és nem kívánja kölcsönbe adni, még nem követ el semmilyen vétket, viszont ha másnap ő szorul rá, hogy kérjen, akkor a visszautasítás óhatatlanul azt sugallná, hogy bosszúból nem kapja meg a kívánt tárgyat, és ez – akár így van, akár nem – kizárólag ellenségeskedéshez vezethet.

„Szentek legyetek, mert szent vagyok én, Örökkévaló Istenetek” (19:2). Szidránk bevezető mondatát így fordítjuk, Rabbi Jehezkél Halberstam kommentárja egy másik lehetséges fordításról, egyben értelmezésről szól: „a „kedosim tihju” jövő időben megfogalmazott kijelentésként is felfogható, nem csak felszólításként, így: „szentek lesztek”.

A rabbi szerint tudatja a pászuk, hogy a jövőben szentek és tiszták leszünk, és ezáltal érdemesülni fogunk a teljes megváltásra.

Rámbám megjegyzését idézi (Hilhot T’suvá 7:5): „a Tóra tudatja, hogy végül Izrael egésze megtér a szétszóratás idejének végén, és egyből megváltatnak”. Miként írva van: „És lesz, ha rád jönnek mindezek a dolgok…és megtérsz az Örökkévaló Istenedhez…akkor visszahozza Örökkévaló Istened foglyaidat és irgalmaz neked, újra összegyűjt téged mind a népek közül” (5Mózes 30:1-3).

„Ha bementek az Országba és gyümölcsfát ültettek, érintetlenül hagyjátok gyümölcsét, három évig legyen nektek érintetlen, ne egyék meg” (19:23). Az ún. „orlá” előírás egyik része ez, a fogyasztás három éven át tartó tilalma. A negyedik évben már ehettek belőle, de csak Jeruzsálemben, az ötödik évtől vált minden értelemben megfelelővé a gyümölcs.

A Talmud (Sábbát 33b) elbeszélése szerint Rabbi Simon bár Joháj a rómaiak elől menekülve egy barlangban talált menedéket, és ott – csodálatos módon – egy karobfa (ismertebb neve szentjánoskenyérfa, de talmudi szöveg fordításakor inkább a kevésbé ismertet használjuk) nőtt, melynek gyümölcse ellátta őt.

Bár fontosak a válaszok, melyeket mestereink adtak a kérdésre, amely azt firtatta, hogy a karobfa gyümölcsének fogyasztási tilalma miért nem vonatkozott mesterünkre, de talán még fontosabb arról szólni, hogy nem a hohmecolás, felesleges okoskodás vágyából fakadt a kérdés, hanem azért született, mert a zsidó közösségek gyakran kényszerültek menekülésre, és gyaníthatóan nem minden esetben volt módjuk az „orlá” micvájának megtartására.

Egyszerűen nem tudtak éveket várni, hogy egy fa gyümölcséből egyenek, ugyanakkor ismerték a tórai előírást, vagyis a kérdés és a válaszok életük nehéz szakaszában segítséget nyújtott, hogy életben maradjanak, és a tórai törvény megszegésének terhe se nyomja a vállukat.

A sok válasz közül egy (a belzi Rabbi Jisszahár Dov mondta): „ha egy fa olyan helyen nő, amely nem számít általánosságban emberi letelepülésére alkalmasnak (pl. a barlang), akkor az mentességet kap az „orlá” előírása alól.

Ez a felfogás segít megérteni szidránk egyik legtöbbet idézett gondolatát: „Őrizzétek törvényeimet és rendeleteimet, melyeket megtesz az ember, hogy éljen általuk” (18.5), vagyis a Tóra és annak értelmezése valóban az életet jelentette a hagyományhű zsidóknak.

Darvas István főrabbi / OR-ZSE

Kapcsolódó cikkek

[qbg-related-posts post-type="post"]

Categories: