Név nem fontos: Ásd újra, Izsák – Jó szombatot!
Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma délután 16 óra 2 perckor köszönt be, a királynő holnap délután 17 óra 7 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából a Toldot hetiszakaszt olvassuk. Mindenkinek jó szombatot kívánunk!
Izsák nem hagyta el a földet. Nem fedezett fel új világokat és belátásokat, nem küzdött meg mindazzal, amivel Ábrahám és Jákob. Nem akart kitűnni. Folytatni akart, újra kiásni a betemetett kutakat. Egyetlen láncszemként a nemzedékek láncolatában. Így nyerte el, kitartásával, a békét.
Amikor, ahogy szokott, éhínség támadt az Országban, Izsákot arra kérte az Örökkévaló, hogy ne menjen le Egyiptomba, ahogy apja és anyja, Ábrahám és Sára tette, és ahogy majd a fia, Jákob családja teszi. Maradjon az országban, húzódjon a filiszteusok földjére. Izsák, szemben az édesapjával és a fiával, nem volt kalandoralkat. Nem tört utakat az ismeretlenbe, nem tárta fel a világ természetét, az Örökkévaló titkait. Talán azért, ami a Mória hegyén történt vele, amikor Ábrahám kis híján feláldozta. Hogyan lehet termékeny egy otthonülő ősatya élete?
Dolgozott. Nyájai megszaporodtak. A filiszteusok irígykedtek rá és kiutasították. Arrébb ment. Kiásatta újra a kutakat, amelyeket Ábrahám szolgái kiástak, a filiszteusok pedig betemettek.
A filiszteusok úgy döntöttek, hogy a kút vize az övék. Jó. Izsák arrébb ment és ott is ásott egy kutat apja, Ábrahám nyomában. És így tovább, amíg végül békén hagyták.
És elnevezte a kutat Rehovotnak a szélességről, mert úgy gondolta, van elég hely a világban, elférünk benne mind, zsidók és filiszteusok. Gyáva volt? Vagy bölcs, aki megtalálta a békét végül? A modern Izrael egyik első települését Rehovotnak nevezik ma is, Izsák névadására utalva: van hely nekünk is ezen a földön. Az utcát szintén rehovnak mondják héberül, széles térnek.
A kutakat is úgy nevezte el Izsák, ahogy az édesapja: nem akart eredeti lenni, nem akart feltalálni semmit. Hitvallása ismerős lehet nekünk, közép-kelet európaiaknak: helyben maradni, megmaradni, elviselni, megőrizni, építeni. Folytatni. Csendes, szerény, szívós kitartással. Láncszemnek lenni a nemzedékek láncában. Átadni Jákobnak Ábrahám örökségét.
Mindig visszavonult és végül ő győzött. Ezért lett igaza végül az Örökkévalónak, aki a nevetésről nevezte el. Ő nevetett utoljára. A filiszteus királyok jönnek és mennek, a kutak végül megmaradnak. Ahogyan Thomas Hardy írta:
„Országok megtöretése idején”
Csak egy ember, csöndben lépeget,
felszántja a rögöt,
botladozó, elrévedett,
öreg lova mögött,
Csak egy vékony füstcsík, lángja sincs,
de akkor is így száll tovább,
ha majd elmúltak sorra mind
a dinasztiák.
Csak egy lány meg egy fiú – a dicső
győzelmi krónika
az semmivé lesz, de az ő
történetük soha.”
(Vas István fordítása)
Jó szombatot!
