Nógrádi Péter: Hanuka – A közösség és az összetartozás ünnepe
Hanuka a fény ünnepe, de nem pusztán, mint fizikai jelenség. A hanukia lángja metafizikai jelkép: annak a belső világosságnak a jelképe, amely az emberben és a közösségben egyaránt képes megszületni, még akkor is, amikor a külső körülmények a sötétséget sugallják.
Hanuka idén december 15-től december 22-ig tart (a zsidó naptár szerint kiszlév 25-től tévét 3-ig). Az ünnepi gyertyatartó első lángját december 14-én este, míg az utolsó, nyolcadik lángot december 21-én este gyújtjuk meg.
A Makkabeusok lázadása és a Szentély megtisztítása történelmi keret, de Hanuka valódi üzenete időtlen: Újra és újra vissza kell foglalnunk a saját lelki szentélyünket.
A hanukai csoda – az olaj, amely egy nap helyett nyolc napig égett – filozófiai értelemben az emberi kitartás és belső erő csodája. Amikor a külső világ kifogy a fényből, akkor derül ki, hogy a lélekben rejlő „rejtett tartalék” képes folytatni azt, amit az anyagi világ már nem képes.
A csoda így nem az olajban, hanem az emberben történik: abban az akaratban, amely nem engedi, hogy a sötétség uralomra jusson.
A hanukia, a kilencágú gyertyatartó, ebben az értelemben különleges jelkép.
Nyolc ága a nyolc nap csodájára emlékeztet, de ott van a kilencedik ág, a SAMAS-é, a szolgagyertyaé.
A samasé az a láng, amelynek a lényegéhez tartozik az, hogy szolgál. A samasé az a láng, amely nem önmagáért ég, hanem azért, hogy meggyújtsa a többit.
Éppen ezért a hanukia kilenc ága az összetartozás jelképe is.
A hanukiában a gyertyák önmagukban állnak, de amikor a sámás sorra életre kelti őket, közösséggé válnak, és közös fényben világítanak. A hanukai fény soha nem magányos, mert még az első napon is a samas lángja ott világit mellette.
A lángok együtt alkotnak ünnepet, ritmust, történetet.
A kilenc ág azt fejezi ki, hogy a közösség nem attól jön létre, hogy minden láng egyforma, hanem attól, hogy egy láng képes átadni önmagából a másiknak anélkül, hogy ő maga kevesebb lenne. Sem a fény, sem a láng nem fogy el azáltal, hogy másokat gyújt meg, fényük összeadódik és éppen ekkor teljesednek ki.
A gyertyák növekvő sora estéről estére az élet ritmusát fejezi ki.
A fény nem egyszerre születik; lassan, fokozatosan, türelmesen erősödik.
És minden este, amikor a közösség együtt meggyújtja a következő lángot, kimondatlanul is újra megerősíti: a világosság nem egyetlen ember műve, hanem sok egymásból táplálkozó, egymást ébresztő fény összhatása.
Hanuka így egyszerre személyes és közösségi ünnep.
Személyes, mert minden embernek meg kell találnia a saját belső lángját, és közösségi, mert ez a láng csak akkor válik valódi fénnyé, ha másokkal együtt lobog. A sötétség mindig teljesnek tűnik, a fény pedig mindig kevésnek, ameddig valaki el nem kezdi felizzítani a többieket.
A hanukia fényének lényege nem az, hogy megvilágítja a teret, hanem az, hogy összeköti az embereket. A hanukia nem csupán egy kilenc ágú gyertyatartó, hanem egy metafora, amely azt jelképezi, hogy közösségben mindig több a fény, mint amelyet a különálló gyertyák lángjának összege ad.
Talán az a Hanuka legfőbb tanítása, hogy a csoda nem egyszer történik meg, hanem minden alkalommal megszületik, amikor egyik ember a saját fényével, lángjával mások lángját, fényét is életre kelti.
Hanuka
Sameah!
