Reális cél, hogy megduplázzuk a zsinagógákba járók számát
A budapesti Bálint Házban Rangos Katalin ezúttal Heisler Andrással, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökével, egyben elnökjelöltjével beszélgetett.
Rangos Katalin beszélgetés-sorozatának múlt csütörtöki vendége egyedül Heisler András, a Mazsihisz elnöke volt – s hogy miért indokolt ide az „egyedül” szó? Mert az eredeti szándék szerint a népszerű riporternek még lettek volna beszélgetőpartnerei a Mazsihisz elnöki posztjára pályázók köréből, csakhogy a közelgő tisztújításra az elnöknek egyelőre nincsenek kihívói – vagy ha vannak is, még nem léptek színre. Ez persze szóba került a beszélgetésen, sőt a hallgatóságból rá is kérdeztek, hogy hol is van egy lehetséges kihívó, mire Heisler András természetesen széttárta a karját: azt igazán nem rajta kell számon kérni, hogy ezen az esten nem volt kivel vitáznia.
Rangos Katalin a beszélgetés elején azt firtatta, hogy egy szintén általa vezetett nyilvános fórumra – amelyen ott volt Köves Slomó, a chabadista Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija – vajon miért nem volt ott Heisler András. A Mazsihisz elnöke a válaszát azzal kezdte, hogy maga az EMIH legitim módon működő szervezet, amely vitathatatlanul fontos feladatot lát el a zsidó vallási életben, ráadásul olyan ortodox standardot alakított ki, amelyek alapján mind idehaza, mind külföldön jól ismerik egyfajta „biztos pontként”. A probléma vele az – fejtette ki Heisler –, hogy az EMIH meghatározó figurái a magyarországi zsidó közösség integritását próbálják elvenni, és olyan színben tűnnek föl, mintha ők volnának a helyi zsidóság egyedüli képviselői. Rangos rákérdezett arra, hogy mindezek dacára nem lehetne együttműködnie a két zsidó szervezetnek, hiszen ez szolgálná a zsidóság érdekeit, mire Heisler András azt válaszolta: az együttműködés kudarca nem rajta, és nem a Mazsihiszen múlt, elvégre annak idején ő maga is tagja volt a chabados Tett és Védelem Alapítvány kuratóriumának, csakhogy ott olyan események játszódtak le, amelyek miatt a kuratótiumi tagságról le kellett mondania. Ilyen eset volt az, amikor az újságból – az akkor még létező Népszabadságból – tudta meg, hogy az alapítvány több tízmilliós támogatási szerződést kötött a kormánnyal. Joggal nehezményezte hát, hogy erről a szerződésről ő maga, mint kurátor, korábban egyáltalán nem értesült. Ilyen, s ehhez hasonló esetek vezettek ahhoz, hogy kilépett a kuratóriumból.
Ha már a magyar kormány szóba került, Heisler András kitért arra is, hogy az Orbán-kabinettel a Mazsihisz kiválóan képes együttműködni, a kormány ugyanis kiemelten fontosnak tartja a szövetség különböző beruházásainak támogatását: a Mazsihisz segítséget kapott a kormánytól zsinagógák felújítására, temetők rendbehozatalára, különböző létesítmények infrastrukturális fejlesztésére, vagy a Szeretetkórház 4,8 milliárdos korszerűsítésére. Joggal merül föl tehát a kérdés, hogy ha ilyen támogatásokat élvez a zsidó közösség, akkor hiteles szociológiai felmérések szerint mégis mitől rosszabb a zsidóság közérzete? Erre válaszképpen Heisler András megismételte, amit Manfred Webernek, az Európai Néppárt frakcióvezetőjének is elmondott személyes találkozásuk során: az országban gyűlöletbeszéd folyik, és az uszítás, a hangulatkeltés a zsidóságból negatív történelmi reflexeket hív elő. További probléma, hogy manapság igyekeznek átírni a történelmet, különösen a Horthy-rendszert illetően, holott eléggé nehéz volna bemagyarázni a már 1920-tól jogfosztásokat elszenvedett magyar zsidóknak, hogy Horthy Miklós valójában kimagasló államférfi volt. A harmadik probléma pedig a hazai zsidóság megosztására irányuló tudatos törekvés.
Ez utóbbi kapcsán a Sorsok Háza is szóba került, amelyről Heisler újra elmondta: nem igaz, hogy a Mazsihisz azért ellenzi a beruházást, mert az EMIH helyett akarja működtetni, hanem azért, hogy történelmileg hitelesen, és a felelőket a nevükön nevezve mutassa be a magyar főhatóságok valós szerepét a zsidók megaláztatásában, kifosztásában és meggyilkolásában – elvégre a Holokauszt nem a német megszállással kezdődött, a mészárlást a Horthy-rendszer törvényei készítették elő. Az elnök megjegyezte: el kell ismerni, hogy a hatalom a nyilatkozatok szintjén kifogástalan megszólalásokkal kommunikál, így például – mint fogalmazott – „fantasztikusan jó volt” Áder János köztársasági elnök azon mondata, miszerint Auschwitz a legnagyobb magyar temető. S hasonlóképpen igaz és találó volt Lázár János volt miniszter nyilatkozata, miszerint a holokauszt során magyarok gyilkoltak magyarokat. El kell ismerni ezeknek a nyilatkozatoknak az őszinteségét, azt azonban mindig szóvá kell tenni, ha a hatalom át akarja írni a történelmet.
Azzal kapcsolatban, hogy megválasztása esetén milyen törekvések jellemzik majd a munkáját, Heisler András azt felelte: az elmúlt években lerakott alapokon kell tovább építkezni, azaz nyitottabban, vonzóbban kell működtetni a szövetséget annak érdekében, hogy a lehető legtöbb magyar zsidót el lehessen érni. Mint mondta, a mérések szerint Budapesten egy péntek esti szombatfogadáson a zsinagógákban összesen mintegy nyolcszáz embert lehet összeszámlálni, úgyhogy szerinte reális azt a célt kitűzni, hogy ezt a számot a következő években meg kellene duplázni. Meg kell szólítani a fiatalokat, el kell érni a zsidósághoz valamilyen módon kötődő embereket, és ebben szerinte rugalmasnak kell lenni. Vannak ugyanis jó példák arra nézve, hogy olyan fiatalok, akik nem kaptak zsidó nevelést, a közösségbe betérve már úgy élik az életüket, hogy a saját családjukban zsidó tradíciók szerint nevelik a gyermekeiket. Heisler alapvetése tehát az, hogy nem szabad elzárkózni azoktól, akik közeledni akarnak – mások ellenben úgy vélekednek a szövetségen belül, hogy szigorúbban kellene alkalmazni a hagyomány és a vallásjog előírásait. Rangos rákérdezett, hogy a Mazsihiszen belük kik képviselik ezt a két irányzatot, mire Heisler András szellemes választ adott: „az egyiket én, a másikat nem én”.
https://mazsihisz.hu/1szazalek/
Kérdésre válaszolva Heisler kitért a holokausztban lényegében kiírtott vidéki zsidóságra is, amelynek helyzetét nagyon szomorúnak tartja, tekintettel arra, hogy az elöregedő, és eleve kevés számú közösségeknek nincs utánpótlása, a fiatalok ugyanis vagy Budapestre, vagy külföldre mennek. Mint mondta, a Mazsihisz fontos feladata a közösségek támogatása, a különböző kezdeményezések fölkarolása. Jó ötletnek nevezte a regionális alapon való szerveződést, amire a legismertebb példa a hatékonyan és jól működő közép-magyarországi régió.
A beszélgetés végén elhangzott: a Bálint Ház természetesen lehetőséget biztosít annak vagy azoknak, akik a Mazsihisz elnöki posztjára pályáznak, ha tehát a következő hetekben föltűnik ellenjelölt, akkor Rangos Katalinra egy nyilvános beszélgetés erejéig feltétlenül számíthat.
