Szerdócz Ervin: A „rossznyelvű” ember saját magának is bajt okoz
– Ismert az a rabbinikus felfogás, hogy a rossznyelvűséget (hazug beszédet, vádaskodást) gyakorló ember nemcsak annak okoz kárt, akikről és akiknek ilyeneket mond, hanem saját magának is – írja aktuális hetiszakaszunk kapcsán az újpesti főrabbi.
„….törvény a poklosságról megtisztulása napján…..”
(III.M. 14/2.)
Vájikrá rábbá tanítása szerint egyszer egy kereskedő értékes portékát kínált. Az utcákat járva fennhangon hirdette: „ki akar élet-elixírt?” Ráv Jánnáj azonnal vásárolni akart a termékből, de azt a választ kapta, hogy neki ilyesmire nincs szüksége. Jánnáj csodálkozott, a kereskedő erre a zsoltárt idézte:
„Ki az az ember, aki életet kíván, szereti élete napjait, hogy jót lásson? Óvd meg nyelved a rossztól, és ajkaid a csalárd beszédtől!” (34. Zsolt:13-14)
Ráv Jánnáj ekkor nagy boldogságot érzett és kijelentette: „egész életemben mondtam ezt a zsoltárverset, de nem értettem meg az egyszerű jelentését, egészen addig, míg a kereskedő el nem magyarázta”!
Ismert az a rabbinikus felfogás, hogy a rossznyelvűséget (hazug beszédet, vádaskodást) gyakorló ember nem csak annak okoz kárt, akikről és akiknek ilyeneket mond, hanem saját magának is. A rossznyelvűséget a zsidó hagyomány „Lósen Háré-nak (rossz nyelvnek) nevezi. A hagyomány szerint az ilyen vádaskodó, pletykáló, szavával békétlenséget keltő ember bármennyi érdemet szerzett a Tóra tanulásával, tudása, igyekezete és érdeme átkerül annak „tulajdonába”, akiről rosszat beszélt. Ámde ha a vétkes megtér, bocsánatot kér attól, akiről bűnös módon beszélt, akkor visszakapja azokat a Tóra-tanulásból és micva-gyakorlásból fakadó érdemeket I-ten előtt, amelyeket korábban elvesztett.
Bölcseink szerint a lepra a helytelen viselkedés miatt támadta meg az embert, elsősorban a helytelen beszéd (rossznyelvűség) következményeként.
A „rossz beszéd” fogalma gyakran összekeveredik a kelleténél több beszéd fogalmával. Már az is a rossznyelvűség vétkébe esik, aki a kelleténél többet beszél valamiről, mint ami feltétlenül szükséges. Tovább haladva a gondolatsoron: már az is rossznyelvűség, ha valaki akkor beszél, amikor hallgatni kell.
Amint Salamon király állította hajdanán: „még a bolond is bölcsnek számít, ha csendben marad”. Rabban Gámliél még megtoldotta: „aki túl sokat beszél, bűnt hoz magára”. Rabbi Akiva költőibben fogalmaz: „a bölcsesség kerítése a csend”.
Megilla traktátus (18a) hasonlóan elgondolkodtató: „ha a beszéd értéke egy szélá (ókori pénznem), akkor a csendé kettő”. Talmud Pszáhim traktátus (99a) kicsit karcosabban: „helyes, ha a bölcsek csendben maradnak, annál inkább, ha hülyék”.
A „Lósen Háre”, a rosszhiszeműséggel párosuló hazug beszéd elkerülésének hatékony módja az, hogy az ember erősíti magában a jóindulatot.
A berdicsevi Lévi Jichák rabbiról mesélik, hogy egy alkalommal Szombaton sétált Berdicsev utcáin és egy dohányzó zsidóba ütközött. Beszélgetni kezdtek, ami a következőképpen hangzott:
– Kedves barátom, talán elfelejtetted, hogy ma Sábesz van? – kérdezte a dohányzót.
Mire az ember:
– Nem felejtettem el. Tudom, hogy Sábesz van.
A Rabbi árnyalni akarta a kellemetlen és kényes helyzetet:
– Talán nem vagy tisztában azzal, hogy dohányzol!
Az ember kivette fogai közül díszesen faragott tajtékpipája csutoráját és azt kérdezte:
– Rabbi, el tudod képzelni, hogy nem tudom, hogy dohányzom?
A Rabbi csak nem hagyta magát „szerecsen mosdató” igyekezetében:
– Talán elfelejtetted vagy esetleg nem tanultad eddig, hogy tilos Szombaton dohányozni?
Ekkor az ember kényelmetlenül kezdte érezni magát. Lesütötte szemét és halkan mondta:
– Természetesen tudom, hogy tilos dohányozni Sábeszkor.
Ekkor a berdicsevi Lévi Jichák rabbi az égre emelte tekintetét és így szólt:
– Világ Ura, mit szólsz népedhez, Izrael népéhez? Ennek a zsidónak minden lehetőséget megadtam, hogy hazudjon, és ezzel próbálja enyhíteni elkövetett bűnének súlyát, de ő elutasította. Nincs a világon ehhez fogható becsületesség, ez az Eljövendő Világhoz (olám hábá), az Igazság Világához tartozik!
