Szerdócz Ervin: Elszámolás – avagy teljesítsétek hivatásotokat!
Soha nem tudhatjuk, hogy a velünk látszólag csak véletlenül megtörténő, jelentékelennek hitt események a jövőben nem válnak-e számunkra egyszerre csak életfontosságúvá, de ehhez az szükségeltetik, hogy tisztában legyünk magunkkal és a reánk bízatott javakkal. Ez a summázata Szerdócz Ervin újpesti főrabbi magyarázatának a Pekudé hetiszakasz kapcsán.
Mózes elszámol
A Midrás szerint Mózes háta mögött így gúnyolódtak rajta az emberek: „Nézd a nyakát, milyen kövér lett! Nézd a combját! A miénkből eszik! A miénkből iszik!” Egy másik így folytatta gúnyosan: „…akit kineveztek építésére, kinek kezében ezüst és arany, amiknek nincs határa sokaságuk miatt, és nincs súlya és nincs száma, hogy is ne legyen gazdag?!” Mondta erre Mózes: Tudom, hogy a zsidók haragosak és panaszkodnak; Csinálok egy elszámolást a Miskan minden munkálatairól.” „Ez a hajléknak, a bizonyság hajlékának elszámolása…”
Mózes készíti az elszámolást, és ahogy halad egyik tételről a másikra, észreveszi, hogy nem tud elszámolni 1775 sékellel. Megijed és ezt mondja: „A zsidók azt fogják mondani: én vettem el ezt a pénzt!” Az Ö-való felnyitotta szemeit, és mondta: „az 1775 sekelből készítette a horgokat az oszlopok számára” (II.M. 38/28). Erre megszólalt egy égi hang és mondta: „Mert én, az Ör-való, gyűlölöm a lopást a jogtalansággal”. (Jesája 61:8) Mózes abban a pillanatban megnyugodott és megnyugodtak a zsidók is.
A lakoma
Midrás Eszter Rábá 7:18 szerint Ahasvéros perzsa király lakomára hívta a zsidókat a fővárosi palotába, Susán városába. Erre vita támadt a zsidók között. A nép szerint ha nem mennének, megsértenék a királyt. Mordecháj azonban tiltakozott, mondván, hogy bujaság és erkölcstelenség is lesz a lakomán, ami tilos a zsidóknak.
– Elveszünk, ha rád hallgatunk – gúnyolták Mordechájt. – Tévedsz, nekünk van igazunk, hála az égnek, hogy nem hallgatunk rád.
Ekkor bukkant fel Hámán és hozta a tervet a zsidók kiirtásáról. A Talmud szerint ezután fordultak hozzá, kérték tanácsát. És ebből fakadt megmentésük.
A vándorok ajándéka
Pinchasz ben Joir rabbi, a szelíd bölcs a háza előtt ült alkonyatkor, amikor két elcsigázott vándor közeledett feléke az országúton. Eléjük ment, üdvözölte őket és hívta, pihenjenek meg hajlékában. Egyikük átadott neki egy búzamagokkal teli tömlőt, mondván, „kérünk, vigyázz rá, míg visszajövünk”. Pinchasz Ben Joir átvette tömlőt, majd azok ketten mentek tovább az alkonyatban.
Pinchasz rabbi megsimogatta a magokat, azután így szólt hozzájuk: I-ten gyümölcsei, elvetlek benneteket a lágy, édes földbe, teljesítsétek hivatásotokat, így várjátok meg, amíg uratok visszatér és elszámolok vele.
Elvetette a magokat a földbe, ősszel betakarította termésüket és újra elvetette az új magot, most már két mezőn. És a jövő tavasszal új földet vetett és a teli szérűk roskadoztak Is-ten áldásától. Pinchosz ben Joir pedig csak nézte a rengő kalászokat.
Egyszer egy nyári alkonyatkor két rongyos, kopott ember állott meg háza előtt. Kéregetni jöttek. Ők már nem emlékeztek semmire, de a rabbi felismerte őket. Átölelte a két koldust és kivitte a tornácra:
– Nézzétek – mondta nekik –, nézzétek a zúgó kalászokat, az arany vetést…. Ez mind a tiétek. Nézzétek a magtárat, tele van: a tietek. Mert ti adtátok nekem a tömlő búzát, hogy gondját viseljem. Megtettem és most elszámolok.
– Ó, csakugyan – mormolta az egyik koldus –, de annak már hat éve. Ki is emlékezett volna arra? Mi messze- messze jártunk… Minket megcsúfolt az élet… Minket bántott és megsebzett ezer fájdalom…. És most, hogy visszatértünk, elfelejtettük, hogy itt hagytunk nálad néhány búzamagot, rabbi.
A másik koldus megcsókolta az öreg rabbi ruháit, majd kitárta karjait a dús mezők felett és felkiáltott:
„Áldott vagy Te, Izrael I-tene! Dicsértessék, ki így nevelte hűségre és ennyi szeretetre az ő gyermekeit, hogy elszámolnak azzal, ami rájuk lett bízva!”.
