Szerdócz Ervin főrabbi: Hol vannak a parancsok?
– A Szináj hegyi kinyilatkoztatás nem kőbe vésett, az adott történelmi helyzethez kötött parancsgyűjtemény, hanem generációk mindig megújuló és a helyzetre alkalmazott szabályrendszere, melyben a kinyilatkoztatás kőbe vésett betűje gyakorlattá szublimálódik – írja aktuáis hetiszakaszunk, a Nicávim (נִצָּבִים) kapcsán Szerdócz Ervin újpesti főrabbi.
„Mert ez a parancsolat, amelyet neked a mai napon parancsolok, nem elérhetetlen neked és nem távol eső! Nem az égben van.” (Mózes 5. könyve, 30/11-12.)
A Tóra és parancsai racionalitásra épülnek. A törvények, a parancsolatok (micvák) embercentrikusak, ennek értelmében nem végrehajthatatlanok. I-ten megnyilvánulása és elvárása reális, nincs végrehajthatatlan parancs, nincs olyan, amit ne tudnánk megtenni.
A Tóra nem az égben és nem a tengeren túl van, olvassuk a további szövegben. A tenger a bibliai szövegkörnyezetben a mélység szimbóluma, a tenger mélye az égi magasság ellentéte. A teremtés kezdetén a világot víz veszi körül. A „felső” és az „alsó vizek” a mélység és magasság szimbolikus polaritása. Az ember a két dimenzió között „van”, a törvény az emberek szívébe lett belevésve. A szívbe, amely ebben a kontextusban nem az érzelmek, hanem a tudat központja. Nem az égben kell a racionálist keresni és nem a misztika mélységeiben, hanem a Tóra racionalitásában.
Igen ám, de ez ennyire egyszerű lenne? Lássunk erre egy talmudi történetet!
A Talmud Bava Metzia 59b-ben olvashatunk egy történetet, amely a racionalitás és irracionális mezsgyéjéről szól. Rabbi Eliezer ben Hürkanosz bölcs rabbikkal arról vitatkozott, hogy egy nem megszokott, azaz nem használt kemence vajon tiszta-e vagy tisztátalan. Eliezer rabbi meg volt győződve, hogy rituálisan tiszta, használható sütésre, főzésre. A többséget képező rabbitársak véleménye szerint viszont tisztátalan volt. Rabbi Eliezer a halákhára (a zsidó vallásjogra) hivatkozva azt mondta:
– Ha a halákha olyan, mint én (értsd: ha engem igazol), bizonyítsa ezt ez a szentjánoskenyérfa.
S ekkor a szentjánoskenyérfa száz (mások szerint négyszáz) öllel odébb ment. A rabbik tiltakoztak: nem szokás szentjánoskenyérfától bizonyítékot hozni. Erre Eliezer rabbi így folytatta:
– Ha a halákha olyan, mint én, bizonyítsa ezt a folyó.
Ekkor a Jordán visszafelé kezdett folyni. A rabbik nem hagyták magukat: nem szokás folyótól bizonyítékot hozni. Eliezer tovább érvelt állítása mellett:
– Ha a halákha olyan, mint én, bizonyítsák azt a tanház falai.
Erre a ház falai kezdtek megdőlni…. S közel voltak hozzá, hogy leomoljanak. Jósua rabbi igyekezett menteni a menthetőt, s felkiáltott:
– Falak! Mi közötök ahhoz, ha rabbik vitáznak egymással a halákha kérdésében?
A falak Jósua rabbi tekintélyére nem dőltek tovább, de nem is egyenesedtek ki. Eliezer rabbi tekintélyére viszont továbbra is ferdén állnak. Eliezer végső érve („ultima racio”) ez volt:
– Ha a halákha olyan, mint én, akkor jöjjön rá bizonyíték az égből.
Ekkor felhangzott egy égi hang (בת קול): „Mi a kifogásotok van nektek Eliezer rabbi ellen? A halákha mindig olyan, mint ő” (értsd: döntései mindig igazak).
Ekkor Jósua rabbi így szólt:
– לֹא בַשָּׁמַיִם, הִוא Nem az égben van.
Mit jelentett ez? A halákha nem az égben van?
Erre Jirmeja rabbi azt magyarázta:
– A Tórát már a Szináj-hegyen átadták (tehát nincs már az égben), nem hallgatunk semmilyen égi hangra, hiszen már a Szináj-hegyen beírtad a Tórába (Exodus 23:2): a többség szerint kell dönteni.
Nátán rabbi viszont találkozott Illés prófétával és megkérdezte őt: mit csinált a Szent ebben az órában (amikor a vita véget ért). A próféta válasza ez volt:
– Mosolygott és így szólt: „Gyermekeim (értsd: az opponens rabbik) legyőztek engem, gyermekeim legyőztek engem!”
E kijelentés annak igazolása, hogy a rabbik „meggyőzték” az Ö-évalót. A szóban forgó Rabbi Eliezer misnai bölcs volt (iu. II. század), Rabbi Akiva tanítványa, akiről azt állítja a Pirke Avot 2/11: „olyan, mint a meszelt ciszterna, amely nem ereszti ki a vizet.” Ő volt az a tekintély, aki a Tóra minden magyarázatát és az összes halakhát ismerte, aki mellett az égi hang így érvelt: „A halákha mindig olyan, mint ő” (értsd: a döntése meghatározó). Az említett Rabbi Jósua szintén Rabbi Akiva tanítványa volt, róla azt olvassuk: „boldog az, aki őt szülte”.
* * *
A fönti talmudi történetben Rabbi Eliezer a tanítás, a Törvény konzervatív védője, Rabbi Jósua a Tant az életre alkalmazó, kreatív típusa, az Égi hang pedig maga az Ö-való, aki csodáival (elmozduló szentjánoskenyérfa, a Jordán folyásának megváltozása, a megdőlő falak) érvelt Rabbi Eliezer mellett. A történetben a rabbik, akik Rabbi Jósua álláspontját képviselték, a többséget alkották.
A kijelentés („nem az égben van”) üzenete tehát az, hogy a Tóra törvényei emberiek, azaz a Talmudon keresztül a rabbik értelmezése alá kerültek. A Szináj hegyi kinyilatkoztatás nem kőbe vésett, az adott történelmi helyzethez kötött parancsgyűjtemény, hanem generációk mindig megújuló és a helyzetre alkalmazott szabályrendszere, amelyben a kinyilatkoztatás kőbe vésett betűje gyakorlattá szublimálódik.
„Az elrejtett dolgok az Ö-valóé, a mi I-tenünké, és a kinyilatkoztatott dolgok a mieink és gyermekeinké, hogy megtegyük minden igéjét ennek a törvénynek.” (Mózes 5. könyve, 29/28.)
