Szerelmes önismeret: a zsidó újév közelében
Nemsokára új zsinagógai év köszönt ránk, ezért számvetést kell készítenünk mindarról, amit magunk mögött hagyunk. Napokon belül megkezdődik az őszi ünnepek sorozata.
Idén szeptember 29-én (vasárnap) este köszöntjük a zsidó újévet, Ros Hásánát. A kétnapos ünnepen – amely október 1-én (kedd) este ér véget – az ember teremtésének 5780-ik évfordulójára emlékezünk, és megújítjuk az Örökkévalóval kötött szövetségünket a világ létezésére és újjáteremtésére.
Szólnak a sófárok, bocsánatért könyörgünk mind, magunkba nézünk. Biztos kell ilyen, de mi ebben a jó? Mert a zsidó hagyomány szerint nagyszerű.
A hónap, amely megelőzi az új évet, a megtérés hónapja, Elul. A hagyomány egy rövidítést olvas ki belőle, a héber betűk így az Énekek Énekére utalhatnak: a kedvesem az enyém és én a kedvesemé vagyok.
Hatalmas szerelemre kell gondolnunk, amikor önmagunkat vizsgáljuk? Kivel? Miért?
A kedvesei vagyunk ilyenkor, amikor a jobb önmagunkat keressük, Istennek és érezzük Isten szeretetét. Azt, hogy van jobbik énünk.
Az új év két születéssel is összekapcsolódik, két nem remélt gyermek születésével. A Tóra-i és prófétai olvasmányokban két olyan asszonyról van szó az ünnepen, akik meddők. Akiknek fohászát meghallja az Örökkévaló, váratlanul mégis anyává lesznek. A kegyelem csodája, hogy az idős Sára gyermeket szül, mindannyiunk ősapját, Izsákot. Ugyanígy történik Hannával, az asszonnyal, aki a korabeli Szentélynél imádkozik halkan – tőle tanulunk imádkozni sok tekintetben a Sulchan Aruch szerint –, Sámuel édesanyja lesz, akinek neve is azt hirdeti, meghallgatta édesanyját Isten.
A szerelem, amely az önvizsgálatban megmutatkozik, kibomlik, nem marad meddő, új születés, újjászületés lehet az eredménye.
Az önvizsgálat jövője a remény. Erről szól Elul hava, az ünnepek, az új év.
Legyen édes mindannyiunknak.
