Szerkezetváltás és megújuló vallási oktatás a Scheiber iskolában
Jelentős változások előtt áll a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) fenntartásában működő Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola. Az intézmény két év múlva áttér a 8+1+4 osztályos képzésre, továbbá megújítja a zsidó vallási oktatást annak érdekében, hogy a diákok életformaként, életmódként élhessék meg a zsidóságot. A tervekről Kovács Bernadett igazgatóval és Darvas István vezető iskolai rabbival beszélgettünk.
– Az iskolában jelenleg milyen keretek között zajlik a vallási oktatás?
Kovács Bernadett: Az ötszáz tanulónk mindegyike tanul judaisztikát, amely heti két órában kötelező tantárgy első osztálytól tizenharmadikig. Héber nyelvoktatás is folyik nálunk negyedik osztálytól, mert azt szeretnénk, ha a legfontosabb textusokat a gyerekek eredetiben olvasnák és értelmeznék. De már nekifogtunk a vallási oktatás megreformálásának, ami a jelenlegi tervek szerint két év múlva indulhat el. Fontos szempont, hogy az elméleti ismereteken kívül a zsidóság mindennapi, gyakorlati megélésére kerüljön át a hangsúly, főleg a nagyoknál.
Kovács Bernadett
– Nagyokon a gimnazistákat értjük, ugye?
Kovács Bernadett: Igen, de ehhez fontos tudni, hogy az iskola jelentős szerkezetváltás előtt áll. Most 6+1+6-os rendszerben dolgozunk, azaz hat elemi osztály után egy év nyelvi előkészítő, majd hat év gimnáziumi képzés következik. Ez fog megváltozni úgy, hogy bevezetjük a nyolc osztályos általános iskolai képzést, ezt követi majd az egy éves nyelvi előkészítő, valamint a négy éves gimnáziumi oktatás.
– Az említett szerkezetváltás mit hoz magával a vallási oktatás megreformálásában?
Darvas István: Szakítani kell azzal a gyakorlattal, hogy a diákok mind a tanórákon, mind a más jellegű hitéleti foglalkozásokon úgy élik meg a zsidó hagyománnyal való találkozást, mintha egy szigorúan szabályozott időtartamra kilépnének az életük megszokott kereteiből. Az én meggyőződésem azonban az, hogy a zsidóságunkat a hét 168 órájából nem egy előre megadott óraszámban kell megélni, ugyanis a zsidó vallás, a zsidó kultúra ennél sokkal több lehetőséget kínál és ajánl nekünk életmódként vagy életformaként.
Ezekkel a lehetőségekkel pedig érdemes élni, mert szerintem az a helyes, ha a zsidó ember a saját zsidóságára nem csupán vallásként tekint, hanem életmódként, felismerve azt, hogy a mindennapi életünkben a micváknak megvan a maguk helye a legegyszerűbb tevékenységektől kezdve a legbonyolultabbakig.
Az elmúlt kétezer évünk arra mutat rá, hogy nemcsak akkor kell zsidónak lenni, amikor elmegyünk egy istentiszteletre vagy meghallgatunk egy történelmi előadást, hanem a zsidóságnak be kell épülnie a nap minden egyes pillanatába, mert hiszen éppen ez a lényege, így képes meghatározni az egész életünket.
Darvas István
– Mit jelent mindez az iskolai oktatásra fókuszálva?
Darvas István: A szerkezetátalakítás után az lesz az elsődleges cél, hogy a diákok a tanulmányaik révén felismerjék: az évezredes zsidó hagyomány tanítása tulajdonképpen az ő saját életükről szól. Nincs olyan élethelyzet, nincs olyan emberi probléma a zsidó hagyományban, amellyel a bölcseink ne foglalkoztak volna. Fontos, hogy egy diák megértse, mit is jelent a megtérés fogalma az ő saját életében. Ezt fogja segíteni egy új szöveggyűjtemény és egy új hittankönyv megírása, amelyek arra fókuszálnak majd, hogy a diák számára a zsidóság az élhető mindennapokat jelentse, ne pedig a kötelező tanórákat. A zsidóság ugyanis nem egy iskolai tantárgy, hanem olyan biztos értékrend, amely az életben való eligazodáshoz feltétlenül szükséges.
Kovács Bernadett: Hadd mondjak erre egy gyakorlati példát! Jelenleg a judaisztika oktatás utolsó éve lényegében a judaisztika érettségire való felkészítésből áll. Ezzel szemben mi azt szeretnénk, ha a jövőben a diákok kreditpontok gyűjtésével teljesítenék a követelményt, ám ezeket a kreditpontokat nemcsak tanórákon lehetne megszerezni, hanem például önkéntes munkával a zsidó óvodában, a szeretetotthonban, a zsidó múzeumban, vagy istentiszteleteken a zsinagógákban. A judaisztika oktatását pedig két szinten képzeljük el. Külön csoportban tanulnának például azok, akik eredményesebbek a héber nyelv tanulásában, így ők az emelt szintű judaisztika órán a szövegeket héber nyelven olvasnák, míg a másik csoportban maradna a magyar nyelvű szövegelemzés. Emiatt nagyon fontos az István által az imént említett szöveggyűjtemény és az új tankönyv megalkotása, a jelenleg használt judaisztika tankönyv ugyanis nem speciálisan a zsidó iskolák számára készült. Muszáj egy saját tankönyvet írnunk.
– Ha két év múlva megvalósul a szerkezetváltás, akkor milyennek képzelik el a Scheiberben folyó hitéletet mondjuk öt év múlva? Lehet akár saját minjen is, amely a gimnazistákból áll majd?
Kovács Bernadett: A mostani oktatási szisztémában hetedik osztálytól minden diáknak kötelező a reggeli ima, a kötelező ebben az esetben azt jelenti, hogy ellenőrizzük és regisztráljuk a jelenlétet. Mi lepődtünk meg a legjobban, hogy egy alkalommal, amikor egy ros hódesre hirdettünk meg egy összejövetelt nem kötelező jelleggel, akkor az utolsó pillanatban kellett hangosításról gondoskodnunk, ugyanis megtelt az aula. Azt hittük, hogy csak pár tucat diákot érdekel majd a meghirdetett esemény, ezzel szemben az derült ki: igenis van igény és érdeklődés bennük a vallási jellegű foglalkozásokra.
Darvas István: Nem tartom kizártnak, hogy pár év múlva itt lesz saját minjen a diákokból. Ehhez megvannak az alapok. De azt látni kell, hogy most egy olyan korosztály jár általános- vagy középiskolába, amely generációnak a nagyszülei már nem tartották szigorúan a zsidóságot. Ahhoz, hogy ezek a gyerekek később megjelenjenek a zsidó közösségekben a zsinagógákban, jelentősen meg kell emelni a zsidósággal kapcsolatos tudásszintjüket, merthogy hazulról ezt ők már nem hozták magukkal.
A jiddiskájt iránti elfogultságom azt mondatja velem, hogy ha valaki már elért egy bizonyos tudásszintet, akkor szinte kizárt, hogy idővel ne legyen tagja valamelyik zsinagógának, közösségnek. A zsidóság olyan csodálatos rendszer, hogy ha egyszer valaki az értő részesévé válik, akkor egyre többet és többet akar majd tudni róla.
A cél az, hogy maga a megszerzett ismeretanyag késztesse a diákokat arra, hogy idővel saját maguktól járjanak minjenbe, amivel aztán reményeim szerint megoldható volna a budapesti zsinagógák utánpótlása. Jó esetben az történik, hogy az embernek kérdései támadnak, a kérdéseire válaszokat akar kapni, s eközben rájön, hogy vannak olyan ajtók, amelyek megnyílnak előtte, ha tanulni akar. Azaz a megnyíló ajtók lehetőségét kell megmutatni a gyerekeknek, s ha jól dolgoztunk, akkor a többi majd csak rajtuk múlik.
(Címlapkép: Részlet a Scheiber iskola auláját díszítő elemekből. A szerző fotói)
