Tegnap meghalt egy kicsi Amerika: Philip Roth, egy zsidó géniusz búcsúztatása
Ha Kafka és Freud Amerikában éltek volna, nem Közép-Európában a holokauszt előérzetében, akkor ők lettek volna Philip Roth és Woody Allen. Roth nem volt más, mint az a Kafka, aki tényleg eljutott a vágyott és érthetetlen „Amerikába”.
Az askenázi zsidók Amerikában olyanok, mint mi itt, Közép-Európában, hiszen innen, közülünk származnak. Gesztusaik, reflexeik őrzik a múlt félelmeit, de számukra mindez nem személyes tapasztalat, hanem kollektív neurózis, eleven emlék. Az amerikai zsidók evidensen és kérdés nélkül amerikaiak és győztesek. Tényleg meghódították Amerikát, szegények voltak és kitaszítottak, amikor kimentek és gazdagok és befolyásosak lettek a második, harmadik nemzedékben, ott vannak a filmiparban, a Demokrata Pártban, a Republikánus Pártban, az üzleti életben, a társadalmi mozgalmakban egy nem etnicista alapú hazafiság fogja őket össze polgártársaikkal. Ez a legközelebbi múltig és már régóta megkérdőjelezhetetlen volt.
Ennek a régi, Európából hozott félelemnek és a szabadság biztonságának köszönhette a nagyság lehetőségét Bernard Malamud, Salinger, Saul Bellow és Philip Roth, Amerika nagy zsidó írói, akikben elválaszthatatlan volt, hogy zsidók és amerikaiak, akik mind hozzátettek valamit Amerika önképéhez. Kérdés, lesznek-e még ilyen szerencsés nemzedékek.
Philip Roth és Woody Allen a zsidó neurózisok dalnokai voltak közöttük, humoruk éles, a mi európai érzékenységű fülünknek néha bántó, gonoszabban, szabadabban önkritikus, mint Közép-Kelet Európában szokás. Harmóniában volt műveikben az önirónia és az önsajnálat, a kíméletlen Heine is sebzettebb lélek volt náluk, még inkább gettózsidó, kitérése ellenére. Felszabadultan, világbíróan szorongó kis zsidók voltak, kis zsidók a nagyság fényesen beváltott lehetőségével, mert őszintébbek lehettek, mint mi.
Philip Roth ennek a nagyvonalú neurózisnak volt az írója, aki a zsidó szorongásból, mint Kafka, egyetemes tapasztalatot formált, emberi színjátékot, az öregedés, az önzés, a szégyen és a nyomorúság öngúnnyal teli dokumentálója, humora mégis olyan bővérű, mint a regény korának hajnalán Cervantesé és Rabelais-é.
A legutolsó időben aztán mintha valamitől mégis komolyan megijedt volna, komor politikai antiutópia-féléket írt és tartott a megvalósulásuktól. Mintha arra riadt fel, amire a spanyol aranykor vagy még előbb a babiloni Talmud aranykorának utolsó élvezői, hogy talán ez sem tart örökké, hogy Amerika felett is beborulhat az ég egyszer talán, hogy esetleg az ő nemzedéke lesz az utolsó nagyságra szabad nemzedék ebben a Goldene Medinében. Adja Isten, hogy sejtései tévesek legyenek.
Tegnap meghalt Amerika egyik legnagyobb és egyik legamerikaibb írója, aki egyúttal egy zsidó aranykor okos, éles szemű, őszinte írója is volt. Legyen áldás az emléke, hasson és bátorítson tovább, fonassék be az élet kötelékébe.
Rotschild, aki Európa legnagyobb hitelezője volt
Jonathan Sacks rabbi a tíz csapás mélyebb okairól
Rotschild, aki Európa legnagyobb hitelezője volt
Jonathan Sacks rabbi a tíz csapás mélyebb okairól
No views have been recorded for this period.
